Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Egyéb
további előadások
Interaktív, mondókákkal, gyerekdalokkal tarkított élőzenés játék a legkisebbeknek
Előadó: Gimesy Péter - művészettörténész, filozófus
A jegy belépést biztosít Balogh Levente élő előadására, ahol megismerheted életútját, gondolkodásmódját és azt, hogyan jutott el a kezdetektől a sikerig.
Hogyan törjük meg az örökölt családi mintákat? - Orvos-Tóth Noémi előadása
Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő KözpontA költészet világnapja alkalmából látogatást teszünk a Fülöpházi-buckavidékre és kanyargós útjain haladva megismerkedünk a táj történetével illetve élővilágával. Mindeközben néhány vers is elhangzik, melyek szerzői sokszor a természetből merítkeztek és műveik köthetők a túra alatt elhangzottakhoz, látottakhoz.
Barangold be velünk a Magyar Honvédség, a k.u.k. és a Vörös Hadsereg egykori lő- és gyakorlóterét, ismerd meg a felhagyott bunkerek bizarr világát és a történelem más ránk maradt titokzatos emlékeit!
2026. március 21-én, szombaton 9 és 17 óra között kerül megrendezésre a tavaszi ÁSVÁNY- ÉS ÉKSZERBÖRZE.
Merülj alá a Budai Vár alatti rejtett világba, ahol a történelem és a whisky találkozik.
Az életmentő játék
Angol nyelvű előadás.
Vidám, zenés bábelőadás Pásztohy Panka mesekönyvei alapján.
A fehér gólya a magyar nép lelkéhez közel álló madárként ezekben a napokban érkezik vissza afrikai teleléséből.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
