Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Koncert, zene
969 program
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertje
Várható befejezés: 19:30
„A legnagyobb művésznek sincs oly álma, / amit ne zárna bármely kocka márvány / önnön feleslegébe…” – Michelangelo (Babits fordításában idézett) szonettje ihlette a 2013-ban Trio Chagallként alakult együttes új nevét és művészi hitvallását. Az itáliai trió szerint a művek rejtett szépségét az előadás során kell életre hívni – ahogyan egy szobrász kialakítja a tökéletes formát.
Triovirate gitár trió: Bátai Lilla, Sándor Zalán és Szendi Ágoston - Klasszikusok vasárnap délután
ZeneakadémiaNyitottság és a részletekre való odafigyelés jellemzi az osztrák csellista, Valerie Fritz zenefelfogását, legyen szó bélhúrokról vagy elektronikáról, régizenéről vagy kortárs művekről. Vallja, a közönséggel gondosan összeállított programok és új koncertformátumok révén lehet hatékonyan kommunikálni.
A fiatal portugál muzsikusok által Amszterdamban alapított Maat Saxophone Quartet bármit játsszon a fadótól az új zenéig, az egyéniség nem hiányozhat produkciójukból. Az egyebek mellett Portugália és Hollandia legrangosabb zenei versenyein is győzelmet arató együttes már két lemezt is kiadott, a kritika pedig rögtön az elsőről azt írta: „ígéretes, ördögien jó és mennyeien ragályos” .
MŰSOR:
Gyöngyösi Levente: A Dunánál – koncertária basszusszólóra és zenekarra, József Attila versére
Dohnányi: Op. 19. fis-moll Suite
-szünet-
Brahms: 2. Szimfónia
Karmester: Hontvári Gábor
KÖZREMŰKÖDIK:
Cser Krisztián – a Magyar Állami Operaház magánénekese
és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Műsorvezető: Becze Szilvia
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész 2002-ben, tizenhárom évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségek számára létrehozott osztályába; az egyetem befejezéséig hat nemzetközi zongoraversenyen aratott győzelmet.
Milyen nagyszerű, ha a ködös novemberbe tavaszt tudunk varázsolni! Két híres tavaszmuzsika közt egy felemelő, dallamokkal teli ősbemutató. Csupa ritmus, csupa lüktetés és életerő!
Zenés utazás a hullámok hátán - Kamara.hu Fesztivál - Simon Izabella gyerekműsora 6-12 éveseknek
ZeneakadémiaEz az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat ELSŐ része.
Ez az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat MÁSODIK része.
Ez az esemény a "Bach-világegyetem" című egész napos előadássorozat HARMADIK része.
Hatszemközt Grecsó Krisztiánnal - Beszélgetés irodalomról és zenéről - Kamara.hu Fesztivál
ZeneakadémiaFolytatódó hagyományok, új színek, csodagyerek zeneszerzők és tapasztalt komponisták a Concertino őszi hangversenyén! Pilz János ezúttal is sok szálon kapcsolódó műveket választott a BFZ vonószenekari sorozatának programjára.
Vendég: Oláh Kálmán Jr. (jazz-szaxofon)
Már rég nem gondolhatunk Cécile McLorin Salvantra csupán úgy, mint a 2010-es Thelonious Monk Jazzénekversenyt megnyerő, ígéretes tehetségre. Mély érzelmeket és kifinomult gondolatokat közvetíteni képes, kifejező hangja, virtuóz improvizációi, bátor, kísérletező stílustársításai már egy újabb generáció számára jelentenek viszonyítási pontot.
Ezen az estén sikerfilmek slágereiből hallhatnak válogatást Csepregi Éva, Szulák Andrea, Tarján Zsófi, Peter Srámek, valamint Kovax előadásában. Miközben képekben is felidézhetik kedvenc film élményeiket.
Adventi válogatás több száz év zeneirodalmából
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!