Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Színház
1442 program
Dumaszínház est
Bezártság és izoláció, szabadság és végtelenség. FrenÁk koreográfiájában az érzéki koreográfiai szerkezetek dinamikus mozgásformák által nyernek láthatóságot és ragadják magukkal a nézőt.
romantikus vígjáték két részben
Trojka Színházi Társulás | Minden tekintetben - két szerelem intim közelségből -
Trojka Művészeti AlapítványEgy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért fullad olyan sokszor kudarcba, amikor egymás felé közelítünk?
Ken Harrist, az alkotóereje teljében lévő, sikeres szobrászművészt autóbaleset éri. Dr. Michael Emersonnak ugyan egy bravúros műtéttel sikerül megmentenie az életét, Ken azonban soha többé nem tudja használni a kezét, nem lesz képes sétálni, megérinteni valakit, egyedül enni, inni, mosdani. Nyaktól lefelé teljesen megbénult.
háromszereplős történet egy lányról és egy fiúról
A két szereplő kapcsolódni vágyik. Az alapvetően túlélési ösztönből fakadó, pszichológiai és emocionális jólét iránti vágy diktálta elementáris erő nem több ennél: ösztön, ami azonban alakítja emberi kultúránkat, normáinkat, értékeinket, és ami nélkül elképzelhetetlen nyelvi és kognitív fejlődésünk.
Vaskakas Bábszínház: Tütü-tutu autó
Színház a legkisebbeknek
A 0-4 éves korosztályt és szüleiket, nagyszüleiket várja a Lóvasút babaszínházi sorozata.
Pagony - Füge Produkció
Hab a tortán! mesesorozat
Czigány Zoltán: CSODA ÉS KÓSZA
Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.
A humorral átszőtt zenés mesejáték manapság különösen aktuális, hiszen hány és hány „szingli királylány” várja a mesebeli herceget..
A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.
Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató vígjátékot!
Boldog születésnapot! avagy Hatan pizsamában (Déryné bérlet 2025. ősz 1. ea)
KMO Művelődési Központ és KönyvtárEgy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak. Jön Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője, Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne, de mivel Robert még sosem látta a nőt, összetéveszti a szobalánnyal. Ám beállít a szobalány férje is, Bertrand...
“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
/Edgar Allan Poe/
Dumaszínház est
Kamaraszínházi produkció
Dumaszínház est
Igazi rendezői bravúr, négy színész jutalomjátéka negyven szerepben: egyik pillanatról a másikra változik a konferanszié elegáns hölggyé, a tejesember ügynökké, vagy a rozoga öregember kígyóvá. A néző hol egy skót mocsáron jár, hol egy Edinburgh felé száguldó vonaton, majd egy baljós hangulatú motelben.
A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy történelmi magyar vidék kultúrájának megismertetését tekintik elsődleges céljuknak. A Transylvania Express Erdély táncaiból, muzsikájából válogat. Az előadással szeretnénk azt az üzenetet megfogalmazni, hogy a hagyományos kultúra tovább él mindnyájunkban, akik hiszünk a tradíció életben tartásának értékében, hisz jövőnk a hagyomány!
Abigail T. Moore: DÁMÁK A PAKLIBAN krimi-vígjáték két részben
a Liliom Produkció előadása
Sally fejében öt eltérő karakterű nő él, akik nem tudnak egymásról. Sally szorongó, magányosan él. Nola, a kimért elegancia, intellektuális művészlélek. Derry mindig derűs, viccelődő, hetyke. Bella, az érzéki csábító, imád énekelni és táncolni. Jinx, maga a megtestesült düh és agresszió. A flamenco sajátossága, hogy különböző ágai, más-más érzelmet fejeznek ki, így az öt személyiséget egy-egy “palo” hívja életre. A műfaj csak eszköze az üzenetnek, mégis a történet emeli ki annak sokszínűségét.
Dénes klasszikus balett hallgató, társaival együtt kisgyerekként került ebbe a szigorú és különleges világba, alig ismeri az iskola falain túli valóságot. Az utolsó előtti évben váratlanul eltűnik az iskolából Barna, a legjobb barátja. Miközben Dénes megpróbálja kideríteni, mi történt a fiúval, belső utazásra indul, amelyen szembe kell néznie önmagával, jó döntés hozott-e, amikor egész életét a balettra tette fel.
Jancsi és Juliska története egyszerre szól a felnőtté válásról, valamint az önmagunkért és a szeretteinkért való felelősségről és kiállásról. A mesék arra biztatják a gyerekeket, hogy önállóan induljanak felfedezőútra, akár saját fantáziaviláguk birodalmában is. A mesékben ugyanis minden nehézséggel meg lehet megbirkózni, nem csak a valóságos, hanem a szorongó képzelet által teremtett veszedelmekkel is.
Dumaszínház est
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
Gálvölgyi János / Gálvölgyi, a hivatásos rajongó / Pályáról, társakról, példaképekről
Tudomány és Technika Háza (TTH)Gálvölgyi János „Pályáról, társakról, példaképekről” 2025. szeptember 22-én hétfőn 19.00 órától a miskolci Tudomány és Technika Háza TTH Színpadán, az ősz nyitó előadásán.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!