Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Színház, Irodalom
17 program
Két művész. Két világ. Két hang. Egy színpad.
A beck@grecsó duó új előadása egy ironikus és felemelő lelki leltár. Két alkotó ember számvetése múlttal, örökséggel, úton levéssel és megérkezéssel.
Hetven esztendő telt el 1956 ősze óta. Hetven év – egy emberöltőnél is hosszabb idő. Mégis vannak pillanatok a történelemben, amelyek nem távolodnak el tőlünk az évek múlásával. Velünk maradnak az emlékezetben, a kimondott és elhallgatott történetekben, a versek soraiban, a naplók lapjain, a családok továbbadott emlékeiben. 1956 ilyen pillanat.
A 25. Márai-est teljesen új összeállítással érkezik! Az eddigi 24 est során mindig maradtak olyan kiváló írások, amelyeknek nem jutott hely, ez adta az ötletet a jubileumi előadáshoz.
nyitott fórum
ÖSSZMŰVÉSZETI PROGRAMSOROZAT
A program művészeti vezetője: LÉNER ANDRÁS
Mindig kisajátítottam József Attila verseit, úgy éreztem, sorai rólam szólnak. Ez az előadás nagyobb alázattal készült, a Költőt szeretné bemutatni.
„Aki elolvas egy könyvet, az egy újabb életet él át.” – vallja Vámos Miklós. Egy szerepen keresztül is új életet élhetünk: megtapasztalhatjuk az idő múlását, szembenézhetünk a családi örökséggel, a ránk szabott és választott szerepekkel, a szeretettel és az elengedéssel.
Linczényi Márkó és Turai Barna új évaddal tér vissza a Márkó és Barna YouTube-csatorna népszerű műsoraival. A szezon nyitóestjének a MOMKult kupolaterme ad otthont, ahol a közönség elsőként találkozhat az új évad hangulatával és témáival.
Két generáció, két eltérő, mégis finoman összefonódó alkotói univerzum találkozik a Müpa színpadán. A Literárium sorozat ez alkalommal Láng Zsolt József Attila-díjas írót és lányát, Láng Orsolya író-költő-grafikust látja vendégül.
Két takarító takarít a térben. Takarítják a helyiséget. Egy térben a nézőkkel (aki akar, beszállhat).
Eközben beszélgetnek. Aktuális dolgokról. Magyarul. HEXAMETERBEN (aki akar, beszállhat).
A Bence kalandjai: Zsurlók - Krusovszky versmegzenésítések- LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában
MüpaZene és irodalom organikus egysége: a Literárium színpadán ezúttal Krusovszky Dénes költészete találkozik A Bence kalandjai formáció sajátos hangzásvilágával.
A Juhász Anna Irodalmi Szalon ezévi gálaestje
Kosztolányi Dezső halálának 90. évfordulóján, 2026-ban a Literárium sorozat a modern magyar irodalom egyik legmeghatározóbb életművét állítja fókuszba.
A nyolcvanéves örökifjú Bereményi Géza a kortárs magyar irodalmi-kulturális szféra egyik legszínesebb egyénisége. Elsőrangú regényíró, klasszikussá lett filmek rendezője, és nem utolsósorban egyedülálló, az inspirációból soha ki nem fogyó dalszerző, dalszövegíró, akinek személyes színpadi jelenléte is élményszámba megy.
„Elérkezett a vége (…), ahonnét nincsen tovább, vagyis van, de az már csak és kizárólag az úgynevezett szomorúlefelé…”
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
