Színház, Klasszikus színmű

70 program


W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

Szabó Magda: Az ajtó Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabó Magda: Az ajtó

Szegedi Nemzeti Színház

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.

Liliom Jegyvásárlás
13 Esemény

Liliom

Budaörsi Latinovits Színház

Liliom, a „szerethető csirkefogó”. Liliom, a „külvárosi hintáslegény”. Liliom, a „kallódó életművész”. A „proletár”. Az „áldozat”. Az „asszonyverő”... Molnár Ferenc talán legjobb színdarabja számtalan értelmezésben került már bemutatásra.

12 dühös ember / Reginald Rose / a Kultúrbrigád előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan hozhat egyhangú döntést, hogyan találhatja meg a közös nevezőt egy teljesen különböző emberekből álló társaság, akik még a szavak jelentésében sem tudnak megegyezni egymással?

A Balkon sajnos elfogyott
13 Esemény

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztálya bemutatja
Jean Genet: A Balkon című darabját.
Rendezte: Zsótér Sándor
Osztályvezető tanár: Novák Eszter és Selmeczi György

A vágy villamosa Jegyvásárlás
13 Esemény

A vágy villamosa

Budaörsi Latinovits Színház

Hamlet Jegyvásárlás
13 Esemény

Hamlet

Budaörsi Latinovits Színház

Gyilkosság az Orient Expresszen Jegyvásárlás
13 Esemény

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Márai Sándor regénye nyomán: A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény

Márai Sándor világsikerű regénye a késői leszámolás drámája.

A hattyú Jegyvásárlás
13 Esemény

A hattyú

Örkény István Színház

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.

Esőember Jegyvásárlás
13 Esemény

Esőember

Veszprémi Petőfi Színház

Charlie egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Rég nem látott apja meghal és megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet az? Ki örökölte a dollármilliókat? Az illető egy zárt intézetben él, egy autista zseni..

Vonó Ignác Jegyvásárlás
13 Esemény

Vonó Ignác

Karinthy Színház

dráma

Babaház Jegyvásárlás
13 Esemény

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves prózai színművész osztálya bemutatja:
BABAHÁZ - dekonstrukciós kísérlet

Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Komikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.

Tizenkét dühös ember - színmű Jegyvásárlás
13 Esemény

Reginald Rose: 12 DÜHÖS EMBER

A kék madár Jegyvásárlás
13 Esemény

A kék madár

Stúdió K Színház

Az irodalmi Nobel-díjas Maurice Maeterlinck lírai szépségű drámájában két kisgyerek indul útnak, hogy megleljék a titokzatos Kék Madarat.

ÖZVEGY KARNYÓNÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

ÖZVEGY KARNYÓNÉ

Új Színház

Régimódi történet Jegyvásárlás
13 Esemény

Régimódi történet

József Attila Színház

Szellemes, érzékeny mese az emberi kapcsolatokról. Elegánsan konzervatív és mégis tele modern fordulatokkal, gondolatokkal: egy előadás, amely igazán emlékezetes színházi estét tartogat.

A kőszívű ember fiai Jegyvásárlás
13 Esemény

A kőszívű ember fiai

Vörösmarty Színház

Komámasszony, hol a stukker? - The Art Színház Komárom Jegyvásárlás
13 Esemény

Görgey Gábor: Komám asszony, hol a stukker?

The Art Színház Komárom

A gömbfejűek és a csúcsfejűek Jegyvásárlás
13 Esemény

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya bemutatja:
Bertolt Brecht A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy A gazdag gazdaggal társul szívesen című rémmeséjét.

LÉLEGEZZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Pálos Hanna és Vizi Dávid zsigeri összjátéka egyetlen hömpölygő párbeszédben meséli el a gyerekvállalás dilemmáiba belebonyolódó Nő és Férfi szélsőséges és felkavaró történetét.

A fösvény Jegyvásárlás
13 Esemény

A fösvény

Városmajori Szabadtéri Színpad

Moliére humoros, ám szókimondó, az ember gyarló tulajdonságait szellemesen pellengérre állító komédiájáben egy olyan fösvény apáról – Harpagonról – rajzol kíméletlen karikatúrát, aki a pénz imádatában nem ismer se embert, se Istent, józan eszét is elvesztve mindent ennek rendel alá.

A kőszívű ember fiai Jegyvásárlás
13 Esemény

A történet példaértékű abból a szempontból, hogy a végzet megváltoztatható és átformálható.

A gyertyák csonkig égnek Jegyvásárlás
13 Esemény

A gyertyák csonkig égnek

József Attila Színház

Egy átbeszélgetett éjszaka története világrendek széthullásáról, barátságról, hűségről és árulásról.

Kaland Jegyvásárlás
13 Esemény

Kaland

József Attila Színház

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

Magyar Elektra Jegyvásárlás
13 Esemény

Magyar Elektra

Vígszínház

tragédia magyar nyelven a Szophoklész Élektrájából

Vedd le a kalapad a honvéd előtt Jegyvásárlás
13 Esemény

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya bemutatja
Erdélyi Mihály Vedd le a kalapod a honvéd előtt című darabját.
Rendezte: Bezerédi Zoltán
Osztályvezető tanárok: Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila

„Boldog szomorú dal” -  Fesztbaum Béla estje Karinthy és Kosztolányi írásaiból - Lakásszínház Jegyvásárlás
13 Esemény

„Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam?”
Fesztbaum Béla Boldog szomorú dal című előadása többek között Kosztolányi Dezső író, költő verseiből, novelláiból, újságcikkeiből és útleírásaiból készült.

Dante: Purgatórium - Paradicsom Jegyvásárlás
13 Esemény

Dante: Purgatórium - Paradicsom

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Az Orlai Produkció, a Katona József Színház és a Dante Hajnalban Projekt közös előadása.

A hülyéje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész osztálya bemutatja:
Georges Feydeau: A hülyéje című darabját

Dobray Sarolta: Üvegfal Jegyvásárlás
13 Esemény

Dobray Sarolta: Üvegfal

Munkácsy Mihály Művelődési Ház

zenés felolvasószínház

Csoda sajnos elfogyott
13 Esemény

Csoda

Vígszínház

Szívbemarkoló helyzetkomikumok, egymásért vállalt kölcsönös hazugságok és a közösségben megnyilvánuló emberség.

A Kis Herceg Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kis Herceg

Miami Színház

Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján!

Sirály Jegyvásárlás
13 Esemény

Sirály

Csiky Gergely Színház

Anton Pavlovics klasszikusa megkülönböztetett helyet foglal el a repertoárban. Csehov, a színdarab, a társulat és a fiatal orosz rendező találkozása az évad egyik nagy eseményének ígérkezik. Ráadásul központi témaként a színház, mint lételem is meghatározója a darabnak. Generációk, sorsok és karakterek drámai ütköztetése, ami mindig aktuális és mindig elgondolkodtató.

Macbeth Jegyvásárlás
13 Esemény

Macbeth

Békéscsabai Jókai Színház

Akár az Arany-balladákban, Shakespeare-nél is felmutatódik a bűnös tett, amely mögött ott lapul öntetszelgő kérkedésünk, emberi kicsinyességünk és befolyásolhatóságunk mint mozgatórugó. Az igazi dráma azonban a bűnhődés lelki folyamatában rejlik, s erről Shakespeare-nél kevesen tudnak többet.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!