Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Koncert, zene, Klasszikus zene
479 program
Andrea Bocelli pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli 2024-ben! A jövő évi jubileumi turnéja keretében 2024. november 23-án Budapesten, az MVM Dome-ban ad koncertet!
A Budafoki Dohnányi Zenekar Újévi koncertjének ráadása.
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
ÚJÉV AZ OPERAHÁZBAN
Koncert
Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok – zenés színházi játék
Színházat kínálunk. De a tánccal kiegészülő zenés színházi játékunkban egy szokványos színházi előadásnál jóval nagyobb hangsúlyt kap a zene.
Demjén Ferenc ünnepi koncertje az Újszegedi Sportcsarnok színpadán 2023.december 22-én.
Az Orgonapárbaj nagy hagyományú koncertjein a hangszer legkiválóbb művészei vetélkednek játékosan, különböző zenei feladatok rögtönzött megoldásával szórakoztatva a közönséget. Talán éppen a rögtönzés fontossága sugallta az ötletet: miért ne vállalhatná két jazzmuzsikus is a megmérettetést?
Magyarországi bemutató a Palazzetto Bru Zane és a Nemzeti Filharmonikusok koprodukciójában.
Lemezfelvétel a „Francia opera” sorozat részeként – a Bru Zane Label kiadásában.
Brahms, Csajkovszkij és Rahmanyinom művei.
Haydneum Zeneakadémia Bérlet - Bach: h-moll mise, BWV 232
Haydneum – Magyar Régizenei Központ AlapítványJohann Sebastian Bach (1685–1750) h-moll miséje egyfelől a zeneszerző (és a zeneirodalom) egyik legnagyobb alkotása, kivételes tökéletességű mű, amely a két passió, a Die Kunst der Fuge, a Musikalisches Opfer, a Goldberg-variációk vagy a Das Wohltemperierte Klavier nagyságrendjét képviseli, másfelől problematikus opus magnum, amely kérdéseket vet fel.
MŰSOR:
BRAHMS: Variációk egy Haydn-témára, op. 56
SCHUMANN: Versenymű négy kürtre és zenekarra, op. 86
STRAVINSKY: Petruska
Közreműködik: Tóth Bálint, Benyus János, Lakatos Péter, Hamar Máté kürt
Vezényel: Arvid Engegård
Varnus Xaver korunk egyik legismertebb orgonaművésze.
Bach és Buxtehude kantátái
A karácsonyi történet Csajkovszkij csodálatos balettzenéjének és E.T.A. Hoffmann meséjének részletei által kel életre, a Kodály Filharmonikusok és Domján Viktória mesélő előadásában, Kollár Imre, a zenekar állandó karmestere vezényletével.
A világ egyik legnagyobb hivatásos énekesekből álló együttese, a Honvéd Férfikar adventi koncertjén nem mindennapi zeneművek és átiratok szólalnak meg a reneszánsztól napjainkig.
Várjuk advent első vasárnapjának előestéjén, 2023 december 2-án a Zeneakadémia Nagytermében!
Az ünnep közeledtével mindenki vágyik a zene nyújtotta nyugalomra és átszellemültségre - és mi adhat teljesebb békét, mint az orgonamuzsika, az a repertoár, amelyet alkotói egy eredendően liturgikus hangszerre komponáltak? Az sem véletlen, hogy a Müpa orgonakoncertjeinek része az a cappella kóruszene, hiszen a kíséret nélküli emberi hang a tisztaságot szimbolizálja.
Daniel és Andreas Ottensamer vendégeskedik a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál advent első vasárnapján. Mindketten neves európai zenekarok szólóklarinétművészei, hangszeres vetélkedésre azonban ezen az estén nem kerül sor.
Közreműködők:
MOLNÁR PIROSKA, PÁSZTOR ERZSI, HERNÁDI JUDIT, ESZTERGÁLYOS CECÍLIA, VITRAY TAMÁS, SZACSVAY LÁSZLÓ, RUDOLF PÉTER, JORDÁN TAMÁS, GÁLVÖLGYI JÁNOS, STOHL ANDRÁS, CSONKA ANDRÁS, MÁTÉ GÁBOR, VÁRJON DÉNES, SIMON IZABELLA.
Ha csak egy koncertre jön valaki az évben, akkor ez lesz az!
Felejthetetlen koncertélmény a Mátyás Templomban.
Jevgenyij Koroljov a nemzetközi zenei élet különleges jelensége, hallgatóközönségét látványos attitűdök nélkül, rendkívüli művészi és interpretációs képességével és a tolmácsolt művek lenyűgöző spirituális megértésével győzi meg.
A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára.
Csemiczky Miklós a nagy magyar zeneszerző generáció egyik legszerényebb, ám legkiválóbb tagja, új művének bemutatója pedig ünneppé teszi ezt a koncertet. A Bolero talán az egyik legnépszerűbb koncertszám, míg Brahms harmadikja a szerző szimfóniái közül talán legritkábban hangzik el élőben, ám olyan slágergyanús dallamokat tartalmaz, amik Sting egyik számából is ismerősek lehetnek.
MŰSOR:
EÖTVÖS PÉTER: Triangel
RAVEL: Bevezetés és allegro
BERIO: Sinfonia
Isao Nakamura ütőhangszerek, Neue Vocalsolisten
Vezényel: Fabián Panisello
Joseph Haydn bécsi klasszikus mester Az évszakok c. művével (1801) új fejezet kezdődött a zenetörténetben, mert ez volt az első eset, hogy oratórium-téma lett a falusi nép élete. A műnek azonban nemcsak a témája idézi a falút, hanem zenéje is, amelyben időről-időre népdal- vagy néptánc emlékek hallhatók.
BUDAPESTI STRAUSS ZENEKAR
Koncertmester: Csáky-Bogár Rita
Vezényel: DEÁK ANDRÁS
Újévi koncert a Budapest Klezmer Band előadásában a Budapest Kongresszusi Központba. Induljon az új év remek hangulatban a Budapest Klezmer Banddel!
Az Újévi koncert mindig tartogat valami újdonságot a közönségnek, 2024 első napjaiban sem lesz ez másképp. Tatabánya Város Fúvószenekara 50 éves születésnapját ünnepli, a koncert a jubileumi év nyitóeseménye lesz, amelyen a zenekar repertoárjának legnépszerűbb darabjai csendülnek fel, de - ahogy ezt már megszokhattuk - meglepetésekben sem lesz hiány!
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!