A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.