A fiú a tükörből
színmű

Önéletrajzi ihletésű mű, aminek erejét a tragikomikus élethelyzetek panaszos-beletörődős, sírós-nevettetős bemutatása adja. A kisgyerekből felnőtté érő főszereplő sorsa szinte tipikus. Hogyan válnak el a szülők és marad mégis egy lakásban a család, hogyan válik az anya alkoholistává, hogyan próbálja a fiú menteni a veszekedéseket, a verekedéseket, s mindezt titkolni a külvilág elől.

A bizarr fordulók közben nagyobb, közös múltunk is megelevenedik. A politikától mentesen, mégis ismerős realizmussal élhetjük át a hatvanas, hetvenes évek hangulatát. A színpadi játék megoldása különös, egy monológ – két hangra. A mostani Író megérkezik ősei üres vidéki házába, azzal a szándékkal, hogy felelevenítve emlékeit, leszámoljon múltja és lelke „démonaival”.

Felidéződik gyermekkora, önálló életre kel mindenkori saját maga, így újból átéli a katartikus élményeket. A mindenkori Tamás és a visszaemlékező mostani Író végig járja a gyermekkortól az utat újra, „teli lommal, teli emlékkel, teli halottal”. Közös játékukban megelevenednek a történet szereplői: a Nagymama, az Anya, az Apa, sőt még a kutya is. A darab végére – remélhetőleg – a terápiás hatás sem marad el, ami az Író hite szerint „élőre és holtra egyaránt kiterjed, adott esetben jól járhat a néző is”.
A darab hitet adhat a hasonló cipőkben járóknak, hogy minden túlélhető és megszerethető