A szabadkőműves mítosz nem érdekel, nem vagyok benne járatos; mint ahogy a közönség sem az. Romantikus előadást sem szeretnék létrehozni, mert meg akarom szüntetni azt, hogy a néző messziről, kívülállóként szemlélje a történéseket.

Akkor tud igazán működni egy előadás, ha a néző rá tud kapcsolódni arra, amit lát. A történetben benne foglalat zsigeri, mély, titkokkal teli viszonyrendszereket szeretném kibontani. Azt kerestem, hogy vajon hol lehet ezeket a viszonyrendszereket legjobban ábrázolni, nem pusztán illusztrálni.

Nem konkretizálnám a teret. Egyfajta intézetben vagyunk – egy zárt közegben, ahol a családi, szerelmi viszonyok még inkább felerősödnek. Itt meg tudjuk keresni, hogy mi köze az Éj királynőjének Sarastróhoz, hogy ki az apja az Éj királynője gyermekének, hogy mit keres a három kisfiú Sarastrónál. Ide azért kerülnek be az emberek, mert bajban vannak: lehetnek betegek, függők, alkoholisták, vagy pszichés problémákkal küzdők. Ha ezt a fura, haláltáncszerű körforgást sikerül felfejtenünk, megrázó, lélekbe markoló előadás születhet.

Alföldi Róbert