Műsor:

Pablo de Sarasate: Carmen-fantázia op. 25
Szergej Rahmnanyinov: II. (c-moll) zongoraverseny op. 18
Ludwig van Beethoven: V. (c-moll) "Sors" szimfónia op. 67

Közreműködik:
Shiran Wang - zongora
Sherry Tse – hegedű

Vezényel:
Massimo Belli

A 19. századi spanyol hegedűvirtuóz és zeneszerző, Pablo de Sarasate számos fantáziát komponált a korszak sikeres operáira, hogy ezekkel bővítse repertoárját. A Carmen-fantázia kétségtelenül a legelőkelőbb helyet foglalja el feldolgozásai sorában. Ehhez az 1881-ben komponált művéhez Sarasate tudatosan választotta ki az opera azon részleteit, amelyek leginkább tükrözik a mű spanyol hangulatát. A hegedűre és zongorára írt változat mellett egy zenekarra szánt variációt is elkészített, azóta mindkettő elnyerte a közönség és a kritikusok tetszését. Az előadás során alkalmazandó kifinomult technikák és az opera által ihletett vérbő szenvedély miatt az egyik legnagyobb kihívást jelentő hegedűdarabnak tartják.

A II. zongoraverseny Rachmanyinov talán legnépszerűbb műve, amely a szerző életének nehéz periódusát követően keletkezett. Első szimfóniájának bukása annyira megviselte a fiatal komponistát, hogy három évig képtelen volt újabb darabot írni. Majd egy hipnózisra specializálódott orvos, Dr. Nyikolaj Dahl kezelésének hatására tért vissza alkotói kedve, ezért az 1901-ben bemutatott új zongoraversenyt Dr. Dahlnak ajánlotta. A rendkívül dallamos, választékos zenei nyelvezetű és változatos hangszerelésű mű a briliáns zongoraszólam miatt vált igazán népszerűvé. A hallgató nem is sejti, milyen technikai nehézségekkel kell megküzdenie a szólistának, mire előadásmódjában eljut a könnyed természetesség megfelelő fokára. Rachmanyinov zongoraszólamainak virtuozitása azonban sosem öncélú, mindig csak eszköz a zene szolgálatában – ugyanúgy, ahogyan egykor Lisztnél.

„Meg akarom ragadni a sorsot a torkánál, mielőtt ő teperne le engem” - írta Beethoven egy barátjának nem sokkal V. szimfóniájának születése előtt. A nyitótétel nevezetes motívumát a „sorssal” azonosíthatta a szerző: „Így zörget a sors az ajtón.” A főtéma az egész darabon végigvonul, a teljes szimfónia az ember kétségbeesett küzdelmét és az emberi akarat végső diadalát példázza. Ezzel a művével a komponista sokak szerint egy új szimfonikus nyelvet fedezett fel, és addig nem hallott mértékben tágította ki a zenekar hangzását. Az azóta világhírűvé vált és számtalan formában feldogozott darabot 1808. december 22-én mutatták be először a bécsi Theater an der Wienben, egy több mint négyórás óriáskoncerten, ahol csak Beethoven-műveket játszottak.