Anyám tyúkja (1.) - A magyar irodalom kötelező versei

Mit csinál Edward király, angol király?
Mihez ne fogjon senki könnyelműen?
Mi történik őszi éjjel a galagonyával?

A válaszokat egyformán tudjuk. Ha valamiben, ebben egyek vagyunk. De jó! Egy versantológia van a fejünkben, kinél szűkebb, kinél bővebb, de a magja közös. Rágcsálja az idő, strófák, sorok, jelzők kihullnak, néha a szerző neve is. Ez például honnan is van: „A jó sör jön is, megy is ? Tanultuk az iskolában? Kaláka? Burns! Szóval nem magyar. Nem e? Burns nem ezt írta. Hanem ezt: „O gude ale comes and gude ale goes… Magyarul Nagy László csinált belőle verset. Róla kinek mi ugrik be? Itt már bizonytalanabb terepen járunk. De makacsul mégis úgy képzeljük: valahol ott él bennünk az az antológia. A kályha, ahonnan elindulunk, ami megszabja viszonyunkat a nyelvünkhöz. Van, akiben folyvást bővül, van, akiben egyre kopik, de akkor is olyan parázs, ami lángra kap, ha ráfújnak. Idealisták volnánk? Tegyünk egy próbát! Legyen most a színpad ezé a közös versmemóriáé, ahol helye van a torzképeknek és magyar költészetté honosított idegen verseknek is.