Örkény István „Egyperces novellák” című kötete 1968-ban jelent meg először. Az egyik oldalon a közlés minimuma, a másikon a képzelet maximuma. Az írásokban ott az apró darabokra hullt közös ideáink groteszk látványa, de megfordítva is: a banalitásokban az élet titokzatos teljessége. A műfaj ma már fogalom, sok sora szállóige, alakjai, helyzetei beépültek nyelvünkbe, gondolkodásunkba.

Az egypercesek különös tulajdonsága, hogy nem avulnak. Ennek oka nem csak a vonzó forma, az eredeti optika, a tiszta szellem és a fényes humor, hanem első sorban az, hogy szerzőjük meglátta azt, ami bennünk és körülöttünk nem változik.