Bartók Béla és Liszt Ferenc egy-egy remekműve kerül párba egymással ezen a koncerten, ami korántsem szokványos – mégsem indokolatlan társítás: elvégre Bartók a maga akadémikusi székfoglaló beszédét éppen Lisztről tartotta. Így először az a Versenymű két zongorára és ütőhangszerekre című 1943-as alkotás hangzik majd fel két kiváló fiatal pianistánkkal, Berecz Mihállyal és Ránki Fülöppel, amely az 1937-es kétzongorás és ütőhangszeres Szonátából lelkedzett. Méghozzá egészen praktikus céllal, hogy Bartóknak az amerikai emigrációban legyen kéznél olyan reprezentatív kétzongorás darabja, amelyet a feleségével, Pásztory Dittával közös zenekari hangversenyeken előadhat. „A részletekben felvillanó újszerűségeknél fontosabb az a tökéletesen új, minden addigitól eltérő tartalmi elgondolás, amely a főbb művekben, pl. […] a Faust-szimfónia két szélső tételében megnyilatkozik…” Ez az idézet éppenséggel Bartók említett székfoglalójából való, s a Kovács János által vezényelt koncert második részében az 1854-es Faust-szimfónia mindmáig oly lenyűgöző eredetiségét és újszerűségét is hálásan megtapasztalhatjuk majd.