Új darabomban a lelkek összekapcsolódásának rejtélyéről gondolkodom, arról a láthatatlan szálról, ami embereket összefűz, és egy szövevényes hálót alkot közöttük, mely nem tapintható, mégis olyan erősen jelen van, hogy mágnesként húzza őket össze, időről időre. Ez a kapcsolódás nem engedi -még ha más irányt is vesz a sorsuk- elszakadni e lélek-kötelet, mert a múlt mindnyájunkat meghatároz, formál és emlékek képében jelen van.

Hogyan választódunk ki egymás számára? Mi az a szimpátia, ami alapján hirtelen beléphetünk egymás életébe, és jelen lehetünk úgy, mint ismerős, barát vagy szerető? Az idő, a tér, az érdeklődési kör tényezői a legfontosabbak, vagy létezik-e valami láthatatlan huzal, ami összehúz minket és utána már nem is tud elengedni? A kapcsolódás, a kötelék, mely összefűz egy életre vagy még tovább...

Ismerős az a bosszantó jelenet egy filmben, amikor a férfi és a nő pont máskor néznek vissza, így félresiklik a kapcsolatuk?! Lehet hogy ez véletlen?! Szerintem mindent mi irányítunk vágyainkkal, gondolatainkkal, tetteinkkel, elengedéssel és türelemmel…

így hát az én filmemben jókor, jó időben néznek vissza egymásra…

Előadják: Levinne Yvette Rafaelle, Maria Jose Borges, Marika Masuda, Marika Trucci, Matthew Bell, Varga Bendegúz, Varga Donát, Alice Gazzoli, Adéle Petit

Koreográfus asszisztens: Varga Donát
Zene: Gergely Attila
Fény: Földi Béla
Video mapping: Juhász Péter

Koreográfus: Sághy Alexandra

Támogatok: Budapest Táncszínházért Alapítvány, NKA, KIM, Budapest Fővárosi Önkormányzat