Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza
asszonyok drámája 2 részben

"Égni a vágytól és hallgatni róla - ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk."

Federico Garcia Lorca talán legjelentősebb műve a Bernarda Alba háza, amely az asszonyok drámája Spanyolország falvaiban alcímet viseli, nem véletlenül. „A költő megjegyzi, hogy e három felvonást hűséges dokumentumnak szánta.” – írja a dráma elején. Annak is  nevezhetnénk, ha a mű megírásának körülményeit kutatnánk. Bernarda Alba alakját ugyanis valóságos személy ihlette: Frasquita Alba.  A keménykezű özvegyasszony Federico Garcia Lorcáék házával szemben lakott családjával Asquerosaban, a költő nagybátyja kiszáradt kútjából hallgatta az Alba házban zajló dialógusokat és gyakran látta, ahogy a rácsos ablakok mögött megmozdulnak a függönyök.

A drámában Bernarda a külvilágtól elzárkózva él öt lányával, bezárva tartja anyját is, csak Poncia, a cseléd hordja a pletykát.  A történet temetéssel indul, az apa halála után nyolc éves gyász vár rájuk és a Bernarda által megszabott szigorú hagyományokat kell követniük. „Úgy kell majd élnünk, mintha téglával falaztunk volna be ajtót, ablakot. Addig majd a kelengyéteket varrjátok.”

Sötét szoba, csend, rácsok az ablakokon, megrebbenő függönyök, leselkedő szemek, elfojtott vágyak, fojtogató légkör, feltörő indulatok, fülledtség, hőség, kényszerű, zsarnoki rendszabályok. Csak Adela, a legkisebb lány nem nyugszik bele sorsába: „Nem szokom meg! Nem akarok rabságban élni. Nem akarom, hogy elfonnyadjon a testem, mint a tiétek, nem akarok szobában megaszalódni. Holnap újra felveszem a zöld ruhámat, és kimegyek az utcára! Ki akarok menni innen!”  Hét nő, hét különböző személyiség, akik szabadságra és szerelemre vágynak, s akiket egy közös sorsra ítélt a merev, természetes ösztönöket elnyomni akaró hagyomány és rend, ami végül tragédiához vezet. De a tragédia bekövetkezése sem hozza meg a feloldást. „ És nem akarok zokogást. Csend legyen! Akkor sírj, ha egyedül maradsz. Elmerülünk mindnyájan a gyász tengerében. Csend, ha mondom! Csend!”

A dráma kéziratának végén a június 19-ei dátum szerepel, s Federico Garcia Lorcát pontosan két hónap múlva gyilkolták meg a Bernarda élet ellenes eszméit követő és a szabadságot el nem tűrő falangisták.