Denis Kozhukhin zongora
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Lawrence Foster

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje a romantika három arcát villantja fel: Brahms alkotása, a Változatok egy Haydn-témára (1873) a késő romantika remeke, Richard Strauss zongorára és zenekarra komponált d-moll burleszkje (1885-86) már az ironikusan visszatekintő utóromantikát képviseli, Berlioz dramatikus szimfóniája, a Strauss-műhöz hasonlóan ritkaságnak számító Rómeó és Júlia (1839) azonban még a romantika első nagy hullámának egyik csúcsteljesítménye. A világhírű amerikai dirigens, Lawrence Foster az NFZ visszatérő vendége, akárcsak a páratlan virtuozitású, orosz származású belga zongoraművész, Denis Kozhukhin.

A román felmenőkkel rendelkező, Los Angelesben született amerikai karmester, Lawrence Foster (1941) már többször vendégszerepelt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyein – mindig kirobbanó sikerrel. Legutóbbi fellépésének Enescu–Rózsa Miklós–Csajkovszkij-műsora is különleges volt, annak ígérkezik mostani programja is, amelyben a romantika három fejezetére csodálkozhatunk rá: a negyvenéves Brahms remeke, a Változatok egy Haydn-témára a késő romantika érett gyümölcse 1873-ból, a huszonkét éves Richard Strauss 1886-ban befejezett Burleszkje azonban már utóromantikus, azzá teszi iróniája és a gesztus, mellyel liszti és wagneri emlékeket kever stílusába. És Berlioz? Az 1839-ben keletkezett Rómeó és Júlia dramatikus szimfónia négy részlete, a Szerelmi jelenet, a Mab királynő-scherzo, A magányos Rómeó és a Báli jelenet minden bizonnyal arról győzi meg a közönséget, hogy ez a megszólalásmód a romantika első nagy fejezetének hangja.

Lawrence Fosterhez hasonlóan az est orosz származású, ma már Belgiumban élő zongoraművész vendége, a páratlan virtuozitású Denis Kozhukhin is visszatérő vendég az NFZ-nél – a vele is izgalmas lesz újra találkozni.