Bocsárdi László Caligula rendezése a Craiovai Nemzeti Színházban Albert Camus híres darabjának esszenciális olvasatát nyújtja. A tükrökkel elárasztott játéktérben a fehér ruhás szereplők egy látszólag ártatlan közegben vannak, pedig ez a tér a szabadságvesztés szorongató atmoszféráját és az egyeduralkodó megvetését megsokszorozva sugallja.


Caius Caligula a rá jellemző erőszakossággal maga vezényli le ezt a kísérletet, egyszerre az őrült zsarnok, az ápoló és az ápolt, akinek elege van az őt körülvevő emberek szemforgatásától. Csupán néhány szereplő, Helicon, a szertartásmester és a melankólikus és tehetetlen szolgája Scipio, Caesonia a szerető-ügynök és Cherea költő-filozófus képviselnek egyfajta normalitást, az utóbbi az, aki ellenáll az elhatalmaskodó császári őrület karneváljának és végül a bukáshoz vezető összeesküvés kezdeményezője.

Caligula őrülete ebben a darabban teljesen logikus, sőt vonzó módon kerül bemutatásra és ez adja az előadás kulcsát és tétjét. A szeretett nő és húg, Drusilla elvesztése Caligulát átdobja az emberi lélek árnyoldalára, egy olyan dosztojevszkiji alakká válik, aki számára a transzcendencia hiánya a végtelen lehetőségek tárházát nyitja meg. Az orgiák és az alárendeltek nyers kegyetlensége, akik vakon követik az elborult elme megnyilvánulását, és tetteit, aki számára már csak a gyilkosság és a művészet az egyetlen érdemleges tevékenység – az egész egy végsőkig kifeszített határon történő sarabande, amelyet a tirannus akaratának alávetett kamarilla játszik.

A határok, a kirobbanó hübrisz eme darabjában valakinek fizetni kell. Caligula a végsőkig és teljes mértékben felvállalja életét és halálát, az őrület az egyik legcinikusabb elgondolás mentén igazolást nyer.