Az, hogy Voltaire Candide-jával kívánok foglalkozni, az optimizmus szóhoz kapcsolódik. Ahhoz a lenyűgöző szóhoz, amely ma már inkább gúny tárgya lett, vagy épp gyengeségként kezelik. Lényege mintha visszahúzódott volna a valóságtól való félelem miatt.
Mit jelent ma optimistának lenni? Egyáltalán lehetséges még? Lehet-e ma jobbat remélni?

Ezért illesztettem a címbe még egy szót, amely manapság nagyon is ismerős: a radikalizmus.
Ez a Candide egy egyszerű optimista - ez a Candide radikális optimista.
Innen ered a darab címe: Candide avagy a radikális optimizmus.

A regény végén egy fantasztikus társaság gyűlik össze Isztambulban: Candide - az optimista diák, Pangloss - a professzor, Martin - a manicheus, Paquette - a prostituált, Cacambo - a latin-amerikai vándor, Kunigunda - a vesztfáliai bárónő és egy öregasszony, akinek a fenekéből hiányzik a fele. Ők szembenéznek a nagy kérdéssel: mit keres az ember a világban, és mi az ő létezésének értelme?
Ekkor egy bölcs mufti így felel nekik: „Ez nem a ti dolgotok.”
És ők munkához látnak a kertjükben.

Ma az optimizmus betegségnek számít, és a kertben való munkálkodás annyit tesz, mint homokba dugni a fejünket. Éppen ezért érdekes megnézni, hogyan tudja egy mai Candide elmesélni ezt a történetet.

Nietzsche A tragédia születése című művében ezt írja:

"E tekintetben a dionüszoszi ember Hamlethez hasonlít: mindketten bepillantottak a dolgok lényegébe, láttak és megismertek, és a tudás elundorítja őket a cselekvéstől; mert tetteik a dolgok örök lényegén mit sem változtathatnak, nevetségesnek vagy szégyenletesnek érzik, amit elvárnak tőlük, azt, hogy a kizökkent világot ismét helyretolják. A tudás a cselekvés gyilkosa, aki cselekszik, illúziók fátylába kell burkolóznia - ez a hamleti tanítás, s nem a holmi álmatag Mafla Jánosról szőtt olcsó bölcselkedés, aki a túl sok töprengés, mintegy a lehetőségek sokasága miatt nem jut el a cselekvésig; dehogy a törprengés, dehogy! az igazi tudás, az iszonyatos valóba nyert betekintés nyomja el a cselekvés minden indítékát." (ford. Kertész Imre)

Nietzsche szerint ebből a helyzetből csak két kiút létezik: a szublimáció és a komédia.
A szublimáció művészi tevékenység, a művészet pedig a megváltó angyal, a gyógyító erő, a borzalom művészi megszelídítése. Az energiák újrafókuszálása, a negatív megoldások pozitívakkal való helyettesítése; az egyén eltávolodik önmagától, és esztétikai aktusként szemléli saját létezését (mint egy zenész, rendező, író, festő).
A komédia pedig a képtelenség undorának művészi levezetése. Teremtő őrület. Always look on the bright side of life!

A szublimáció és a komédia között meséljük el Candide - a radikális optimizmus történetét.

Alekszandar Popovszki