A szvit műfaja - mint a barokk korban létrejövő különböző táncok sorozata – a 19. század végére magában rejti a klasszicizálást, azaz a visszavágyódást, a hagyományok tiszteletét. Grieg, amikor 1884-ben megírja régi stílusú szvitjét, a 200 évvel azelőtti időkre emlékezik, a 20. századi neoklasszicizmus hírnökévé válva. Janáček, a 20. századi, modern cseh zene úttörője fiatalon írt alkotása romantikus hangvételt üt meg, míg Balogh Máté napjaink technikáját önti szabályos barokk formába. Schönberg, a modern zene atyjaként az atonalitás és a tizenkétfokúság negyedszázada után fordult újra a tonalitás felé, hogy – saját szavaival élve – egy olyan „újdonság” nyomára bukkanjon, amely „soha nem múlik el”. Négy zeneszerző azonos műfajú, különböző hangvételű alkotása, amely egyvalamiben megegyezik: remekmű.

Műsor:

Edvard Grieg: Holberg-szvit op. 40
Leoš Janáček: Szvit vonószenekarra
Balogh Máté: Suite in 3
Arnold Schönberg: Szvit régi stílusban (G-dúr, 1934)