Presszó-szonáta
Duna-parti-túra
 
“Hogy aki én
én vagyok-e”
 
Presszó és kávéház: találkozások színhelyei. Hogy ezek a találkozások véletlenek vagy sorsszerűek?
Nőket látunk, különböző státuszban, különböző háttérrel, különböző jellemmel és akarattal. De vajon kinek az akarata érvényesül? A férfié, aki bár nincs jelen, mégis ordít a hiánya, mert minden belőle indul és hozzá tér vissza? A rendezőé és íróé, akik arra ?kárhoztatnak? két színésznőt, hogy ezen az estét ketten hattá hasadjanak? De hát lehet egy színésznek pokol a színház, a játék? Hiszen minden szerep ezen a világon. A feleség. A szerető. A festő. És a megrendelő is. Gondoljon mindenki csak az Ahogy tetszik méla Jaques-jára.
A szonáta klasszikus zenei műfaj. Általában három, négy ciklikus tételből áll, amelyek formájára és sorrendjére nézve elég szigorú szokás alakult ki. Vörös István drámája ? nomen est omen- partitúra, amit a színésznők hangjukkal, mozgásukkal szólaltatnak meg. Igazi gúzsba kötve táncolás. És mégis, ahelyett hogy a műfaji keret korlátozna, teret enged a formával és stílussal való kísérletezésnek.
A szonáta teatralizálása írói és színészi bravúr. Valódi színházi játék, ahol nem elrejtjük a kulisszát, hanem megmutatjuk.
 
Játsszák:
G: Kéner Gabriella
C: Maronka Csilla

Látvány: Giricz Máté
A rendező mukatársa: Vereckei Kata
Írta: Vörös István
Rendezte: Kaj Ádám