2013. december 28, este fél tizenegy. Az Első Emelet frontembere a zenekar nevében búcsúzik... Harminc év. Ennyit kell lezárni. A szíve egyszerre dobog a torkában, a mellkasában, az erekben még lüktet a ritmus...

A színfalak mögött lassan lehűlnek a gondolatok, és a sűrített emlékezés kifeszíti az Időkaput...

1986-ot írunk, és a Havanna lakótelep első emeleti lakásában néhány fiatal srác hifitornyot tákol a szombat esti bulihoz. A háttérben Brinkmann professzor férfias orgánuma zengeti a Videotont, a konyhában szilvalekvár bugyog.

Fiatal lányok esnek be a az ajtón, a kóla és a vörösbor kapkodva házasságot köt, a lemezjátszó huszadjára pörgeti a Kisgenerációt.

Mi csavarja ki mégis ezt a hamisítatlan, trabantos magyar idillt, ezt a szépségesen megszokottnak ígérkező szombatot a tengelyéből? Néhány váratlan tényező...

Egy amerikai szende kislány, egy zaklatott alsószomszéd, két tanult őre a rendnek, egy rózsadombi elvtárs... és egy nulla.

Igen, itt egy nullának is fontos szerep jut.

De hangban sem hagyunk hiányérzetet: Patkó Béla Kikit – bármily meglepő – maga Patkó Béla Kiki játssza, s a lakótelepi csinos munkásasszonynak, Keresztes Ildikónak a makulátlan elvtárs szerepében Sasvári Sándor csapja újra a régi szelet...

Vigyázat! A darabban az egy négyzetméterre jutó szerelmek száma gyanúsan meghaladja az országos átlagot!