A színészetet és a színpadot a mai napig halálosan komolyan veszi. Az életet nem annyira.
A magyar színházi élet (és a szórakoztató műfaj) egyik legnagyobb alakja több mint ötven éve van a pályán. Szállóigévé vált mondatait („Szeretem a focit.” Gyúrunk, vazze?”) többen ismerik, mint ahányan el tudják sorolni a vármegyéket. Ritkán mondja el, mit gondol a világról, de amikor mégis, az általában nagyot szól.  Öt éve, a hetvenedik születésnapján mutatta be a Játékszín A Gálvölgyi-t, amelyben másfél órán át mesélt életéről, pályájáról és úgy általában a világról. Most legújabb könyve, a Hivatásos rajongó társszerzőjével, Kövesdi Péterrel beszélget, felelevenítve az elmúlt 75 évet. Meg a következő hetvenötöt.
 
„Egy színész addig él, amíg az utolsó ember, aki még emlékszik rá, beszél róla” – mondja Gálvölgyi János. A népszerű színész, komikus már egészen fiatalon rajongott a színészekért, a színházért, és ez a rajongása a mai napig sem hagyott alább. Legyen szó
autogram gyűjtésről, emléktábla állításról, egy interjúról, emlékműsorról vagy újságcikkről, őt mindig meg lehet találni. Mindenkiről van egy sztorija, de inkább kettő. Nagyobb részüket személyesen is átélte, a többit pedig kollégáktól hallotta. Órákig tudna mesélni Ajtay
Andorról, Rajz Jánosról, Márkus Lászlóról, Psota Irénről Hofi Gézáról, Rátonyi Róbertről vagy Bajor Imréről… és most meg is teszi. 
 
2022-ben jelent meg könyve, a Hivatásos rajongó, amelyben Kövesdi Péternek mesél a pályatársakról, példaképekről, egyszóval: a színházról. És ma este is ezt teszi, élőben.