A mi mesénk­ben a szo­morú király­lány ráta­lál saját hang­jára, önmaga bol­dog­sá­gára, mert saját han­gunk meg­ta­lá­lása a min­den­ség megtalálása. – vallják meggyőző­dés­sel az alko­tók. Ami­kor meg­me­rít­ke­zünk hagyo­má­nya­ink kin­cse­i­ben, akár­csak a szo­morú király­lány szí­vét, úgy han­gol­juk át magun­kat is a bol­dog­ságra, hogy hely­re­áll­jon ben­nünk a világ. Mert a mese régebbi min­den tudo­mány­nál, benne a világ rend­jé­nek ősi min­tái és igaz képei őrződ­nek.

A ren­dező alap­öt­le­té­nek mesébe írásá­ban Prezs­mer Bog­lárka dra­ma­turg és Benkő Éva gyer­mek­pe­da­gó­gus segí­tet­tek. A tör­té­net kiala­kí­tása, elmon­dása köz­ben a lírai tar­tal­mak meg­ra­ga­dá­sára töre­ked­tek az alko­tók. For­ga­tó­köny­vük, szín­padi nyel­ve­ze­tük szer­ve­sen ala­kult a fel­ve­zető műhely­mun­kák tapasz­ta­la­ta­i­val. A tánc­nyelv sajá­tos esz­köz­tára: a tánc, a moz­du­lat, a gesz­tus teremtő ere­jé­nek egy­sége mel­lett, fon­tossá lett a közös figura– és sze­rep­for­má­lás, vala­mint az akusz­ti­kai réte­gek meg­ke­re­sése is. Az én mesém­ben Furik Rita ren­dező a ter­mé­sze­tes ének egy­szerű szín­padi jelen­lé­tére épít, a mesei lég­körbe hajló zenei világ kiala­kí­tá­sá­ban pedig Orbán Ferenc és a Heve­der Zene­kar működ­tek közre. Az előa­dás tán­cos anyaga Erdély (Kalo­ta­szeg, Mező­ség, Három­szék) és Fel­vi­dék (Gömör, Nyitra-​vidék) szí­nes és vál­to­za­tos kíná­la­tá­ból jött létre.