Haydn első londoni útjának örömei közé némi üröm is keveredett. A zenekar alig játszotta el a nyitány első negyven ütemét, az Orfeusz és Euridiké, avagy a filozófus lelke első próbáját hatósági emberek szakították félbe, s az angol király és Parlament nevében elrendelték az operával kapcsolatos minden munka azonnali beszüntetését, mondván, semmilyen előadást nem lehet tartani olyan színházban, mely engedély nélkül épült fel. Történt ez 1791 tavaszán, a tűzvész után újjáépített londoni olasz operaházban. A bemutatóra végül csak százhatvan évvel később került sor, Haydn tehát sosem hallotta utolsó, s talán legnagyszerűbb operáját. A szövegkönyv a mitikus alaptörténetet megtoldja egy Orfeusszal versengő kérő, Arideus szerepeltetésével, s Monteverdi és Gluck operáival szemben Orfeusz tragikus halálát is megjeleníti. Ha a londoni incidens meg nem gátolja a további munkát, elképzelhető, hogy Haydn epilógussal zárta volna művét, mely talán megvilágította volna a meglehetősen enigmatikus alcím értelmét.