Závada Pál 1997-ben megjelent, naplóformában írt regénye, a Jadviga párnájaa jelenkori magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak egyike, mely egyszerre szerelem-, család- és falutörténet.
A naplót eleinte Osztatní András (Ondris) írja, esküvője napján kezdve a bejegyzéseket. Halála után felesége, Jadviga is beleír, majd második gyermekük, Miso is, akinek cseperedése amúgy is érdekes fejezetekkel gyarapítja a naplót.

A szlovákok lakta magyar faluban játszódó naplóregény az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar Tanácsköztársaságon és a második világháborún át ível, és utolsó szereplőjének sorsával eljut a közelmúltig. Szerelem, kiszolgáltatottság, árulás és a huszadik század végzetszerűségei irányítják a szereplők sorsát a nagy nyelvi leleménnyel megírt regényben.Mindemellett szociografikus hűséggel ábrázolja a mindennapokat, történelem alatti történelmet.

De hogyan lehet ezt színpadra vinni?

Hiszen a szövegek nem kronologikus sorrendben követik egymást, hat, egymást váltogató szövegpárból állnak össze, melyek végül "Sajátkezű hozzátoldások" címmel zárulnak le. A naplórészleteket ráadásul gazdasági feljegyzések, Mamovka "leltárlapja", levelek, Márton noteszlapjai és Ondris háborús novellája szakítja meg.

Azért, mert mindezek ellenére a történet fő szervező elve a szereplők egymáshoz való viszonya, a közöttük lévő feszültségek és a problémáikra adandó válaszok keresése. Ez pedig nagyon is színpadra való. Átélhető szenvedélyes sorsok, szerelmek, féltékenységek, barátságok és árulások – miközben a háttér, a kulissza maga a magyar történelem.

Kiváló szerepek, éles színpadi helyzetek. Néhol látszólag egyszerű történetnek tűnik föl a jelenet, ám az összefüggései mélyebbre vezetnek. Úgy szórakoztat, hogy közben a bennünket körülvevő világ alapkérdéseivel szembesít. Legfőképp a férfi-nő mítoszával, de az egyén és a társadalom ellentmondásosságával, a hazaszeretet és nacionalizmus kérdésével is.

„A Jadviga mitikus regény” – fogalmazta rendezői expozéjában Hargitai Iván. A mítoszok pedig alkalmasak a színpadi megvalósításra.
Különösen ilyen erős színészegyéniségekkel, mint akiket sikerült megnyerni a Jadviga párnája színpadi megvalósításához: Ónodi Esztert, Lukáts Andort, Takács Katalint, Gáspár Sándort, Pál Andráststb.
A rendező Hargitai Iván pedig tavaly az Új Színház színpadán már sikerrel valósított meg egy másik Závada-adaptációt, a Bethlent. Ezúttal pedig az ötlet születésétől közösen dolgoznak a szerzővel és a zenészekkel (akiknek a vezetője Szokolay Dongó Balázs), ami szintén bíztató a majdani végeredmény szempontjából. Az elképzelt előadásban fontos dramaturgiai szerepe lesz a zenének, a daloknak, melyek a görög tragédiák kórusát fölidézve működnek majd, Závada mára hangolt versszövegeivel. Mindehhez a mozgást Ladányi Andrea álmodja meg.
A díszlet és a jelmezek két tehetséges tervező nevét jegyzik, Kárpáti Enikőjét és Cziegler Balázsét. Mindketten úgy gondolkodnak erről, hogy ne csak a Belvárosi Színház egyszerű színpadán lehessen megvalósítani a látványt, hanem sokfelé lehessen elvinni, utaztatni az előadást, az ország (és esetleg a határontúl) kisebb-nagyobb településein egyaránt.

A regény kedvelői bizonyára szívesen váltanak majd jegyet az előadásra, de számítani lehet azokra is, akik talán megriadnak egy vaskos könyv elolvasásától, de a történet, a Jadviga-mítosz és a kiváló színészek mégis elcsábítják őket.

Zenészek: Szokolay Dongó Balázs, Marosfalvi Tünde