Program


Jamie Winchester koncert
6

Jamie Winchester koncert

1970-ben született Bangorban, egy Belfast melletti kisvárosban. 1977-ben Dublinba költözött családjával, ahol bentlakásos iskolában tanult. Később a családja Bécsbe, majd 1986-ban Budapestre költözött, Jamie 1988-ban követte őket Magyarországra és öt hónapig bankárként dolgozott. 1989-ben egy koncertszervező cégnél volt alkalmazásban.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. november 7. csütörtök, 20:00

1990-ben elkísérte a KFT együttest Szicíliába, itt találkozott az orosz népzenét játszó Karagod együttessel, amellyel megalapították a folk-rock stílusú Baba Yagát. 2002-ben megjelentették Secret Combination című lemezüket. Közben Koncz Zsuzsa zenekarának tagja is volt, az évek során olyan elismert együttesekkel, zenészekkel és művészekkel dolgozott még együtt, mint Kovács Kati, Gerendás Péter, Ákos, Für Anikó, Geszti Péter, Mester Tamás, Keresztes Ildikó, a Nyers, Pierrot.

A '90-es évek közepén zenei producerként is dolgozott, például a Nyers első lemezén, az Elmúltak a buta zenéken. 1996-ban a Tátrai Banddel kezdett el dolgozni sőt állandó tagja lett Tátrai másik zenekarának, a Magyar Atomnak is. 1997-ben ugyancsak Tátraival alapította a Boom-Boom nevű zenekart, mellyel két albumot is megjelentettek, majd 2002-ben megszűnt a Boom-Boom, de 2011-ben a Gödörben tartottak egy újraegyesülő koncertet és azóta is koncerteznek. 2001-ben Hrutka Róberttel az egyik GSM-szolgáltató számára írtak egy reklámdalt. A sikerre tekintettel egy együttest alapítottak, amely 2008 végén feloszlott. A "Damned" című dalából készült Ákos Keresem az utam című népszerű slágere. 2012. októberében visszaköltözött Írországba. 2013.08.18-án Alsóörsön a nagysikerű LGT koncerten zenélt.

Jamie Winchester és zenekara debütáló koncertjét 2009. február 24-én tartotta, a budapesti Gödör Klubban. Jamie első szólólemeze 2009. október 1-jén jelent meg The Cracks Are Showing címmel.

A zenekar tagjai:
Jamie Winchester: ének, gitár
Pásztor Sámuel: gitár, vokál
Giret Gábor: basszusgitár, vokál
Kottler Ákos: dobok

Ajánlatunk


Magyarországi bemutató Az Erkel Színház előadása ELŐADÁSOK: 2026. augusztus 14., 15.,16., 20., 21., 22. tervezett esőnapok: augusztus 17., 18., 23., 24.

New York legmenőbb állatkerti lakói megszokták a kényelmet: Alex, a ragyogó mosolyú oroszlán, Marty, a kalandvágyó zebra, Gloria, a víziló-díva és Melman, a kissé hipochonder zsiráf napjaikat rajongó látogatók és biztos vacsoraidő között töltik. Egy félresikerült kaland után a Central Parktól egyenesen Madagaszkár vad és kiszámíthatatlan dzsungelébe csöppennek.

Az Oltári srácok az Arénában 2026 június 27-én nagyszabású koncert musical térnek vissza a fiúk

Ajánló


A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek…

Ismét koncertre invitálja Zorán a közönségét a Tokaj Fesztiválkatlanba 2026. július 12-én.

Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!