Bartus Gyula: Királyom, Isten Áldjon!

Egy király élete sohasem lehet azonos azzal, amit az utókor feltételez róla. A történelem formálás, színezés, átírás korról és uralkodóról, állítások és tagadások gyakran téves szintézise. A drámában Mátyás, élete végeztével, a Nagy Számon Kérő Erő, Isten előtt gyónja meg életét és annak titkait. Ezt az időn és dimenzión túli kapcsolatot szolgálják a monológok.

A számadás közben felmerülő kérdések közül csak néhány: Mennyire élheti egy uralkodó a saját életét? Mennyire a sorsa, és mennyire a sajátja, a tulajdon énje? Onnantól, hogy elfogadja a koronát, a döntéseiben lehet-e még önmaga? Mindig az ország, a nemzet, a közösség akaratának kell megfelelnie, vagy élhet önmaga törvényei és világszemlélete szerint? Megélheti-e őszintén, vagy maga előtt is titkolnia kell, a legbensőbb érzelmeit? Vagy pusztán sakkjátékosként, olykor önmagát feladva – beleértve a személyes létezését – kell meglépnie a kínálkozó lehetőségek közül az ország és a nemzet számára a legelőnyösebbet? Uralkodik és él az erő és boldogság álarcai mögött – erőtlenül és boldogtalanul…?

Ezek után természetesen vetődik fel a kérdés: egyáltalán, mi dolga a királynak a világban, a királynak a világgal. Uralkodóként, egyszerű emberként, e két létezés egymásnak gyakran ellentmondó működésében… A végelszámolást nézve, talán nem is létezik a király. Sem pedig az alattvaló… Csakis az ember és a tettei léteznek. A meztelen lélek létezik csupán… Talán csak ennyi – azaz, a legtöbb…

Főszereplők:
Mátyás...................... Szabó Lajos
Borbála..................... Kiss Viktória

Rendező: Merő Béla