Miután leküzdötte a szimfónia műfajjal szembeni gátlásait, és kilépve Beethoven árnyékából megírta a monumentális I. szimfóniát, Brahms rögtön nekikezdett a másodiknak. Ezt már nem tizennégy évig komponálta, hanem egyetlen év leforgása alatt, bécsi letelepedése után, és a Bécsi Filharmonikus Zenekar mutatta be a győri születésű Richter János vezényletével. A zeneszerző egyik barátja azt írta, hogy ez a mű „tele van kék éggel, csobogó patakkal, napfénnyel és hűs árnyakkal”. A d-moll zongoraverseny élete is szimfóniaként indult; a huszonöt éves Brahms maga mutatta be Hannoverben. A melankolikus, búskomor hangszínekben tobzódó Tragikus nyitány bő húsz évvel később keletkezett, az életvidám és szellemes Akadémiai ünnepi nyitány párdarabjaként; Brahms így nyilatkozott e két műről: az egyik sír, a másik nevet. A zongoraversenyt Fülei Balázs tolmácsolásában hallhatja a közönség, akit 2010-ben Junior Príma Díjjal tüntettek ki, 2011-ben Artisjus Díjban, 2013-ban pedig a The Solti Foundation díjában részesült.