Kodály Zoltán második zeneszerzői estjére, amelyen a Waldbauer-Kerpely Kvartett és Bartók Béla mellett Kálmán Oszkár lépett fel, 1918 májusában került sor. A hangverseny kritikai fogadtatása ellentmondásos volt. Meglepő például, hogy a korabeli kritikusok között akad olyan, aki a harmincas évei derekán járó Kodályt még fiatal zeneszerzőnek tekinti, olyan pályakezdő, saját hangját még tétován keresgélő alkotónak, aki rászorul az atyáskodó dorgálásra. A beszámolók szinte hemzsegnek a „de” kötőszócskától: „igazi tehetség, de még nem forrt ki”, vagy „nagy és izmos, de tévúton járó tehetség”. Néhányan a folkloristát hallják ki a darabokból, „a népművészet természetes szépségei bizonnyal nélkülözhetetlen elemei minden egészséges művész fejlődésének, de ha előtérbe állítják, nemcsak erőltetett primitívséget okoz, hanem egyhangúságot is”. A Zeneakadémia legendás koncerteket újrajátszó sorozatának harmadik estjén a Kodály Vonósnégyes, Fülei Balázs, Bretz Gábor és Fenyő László bújnak a legendás muzsikusok bőrébe a hangversenyen, amelyre Kodály 133. születésnapján kerül sor.

Műsor:

Kodály: Duó hegedűre és csellóra, op. 7
Kodály: Dalok (Magányosság, Levéltöredék, A tavasz, Az erdő, Búsan csörög a lomb, A farsang búcsúszavai)
Kodály: Szólószonáta gordonkára, op. 8
Kodály: II. vonósnégyes, op. 10

Fülei Balázs (zongora); Bretz Gábor (basszus); Éder György, Fenyő László (cselló); Falvay Attila (hegedű) Eredeti fellépők: Kerpely Jenő (cselló); Waldbauer Imre (hegedű); Bartók Béla (zongora); Kálmán Oszkár (ének); Waldbauer-Kerpely

Kvartett Kodály Vonósnégyes