VIHAROS. FÉKTELEN. GYÖNGÉD.

A fiatal Liszt már 1834-ben határozott véleményt fogalmazott meg a jövő egyházzenéjével kapcsolatban. „Mint egykor, sőt, még inkább, a zenének egyre erőteljesebben a Nép és az Isten felé kell fordulnia, az egyiket a másik felé kell közvetítenie. Tegye jobbá, nemesebbé, vigasztalja meg az embereket, áldja és dicsőítse az Istent. Ahhoz, hogy ezt elérjük, új zenét kell alkotnunk. Legyen ez a zene lényegét tekintve vallásos, erőteljes és hatásos, e zene, amelyet jobb kifejezés híján ’humanitáriusnak’ nevezhetünk el, kolosszális arányokban egyesíti majd a Színházat és a Templomot. Egyszerre lesz drámai és áhítatos, pompás és egyszerű, patetikus és ünnepélyes, tüzes és féktelen, viharos és nyugodt, derűs és gyöngéd.” A három évtizeddel később befejezett Krisztus oratóriumban Liszt e régi törekvését megalkuvások nélkül tudta megvalósítani.

Vezényel: Riccardo Frizza
Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara

Fotó: Riccardo Frizza  ©Simone Falcetta