"Ah, bravo! – felelte Cipolla. – Tetszel nekem, giovanotto. Hiszed-e, hogy már régen észrevettelek? A magadfajta fickókat különösképp kedvelem, ezek az én embereim. Nyilván kemény legény vagy. Azt teszed, amit akarsz. Vagy előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál?" 

                                                                       (Thomas Mann: Mario és a varázsló)

Thomas Mann 1930-ban írta meg novellájában az esetet Cipollával, a borzalmas művésszel, aki előadásán hipnózis útján kezdetben mulatságos, majd egyre visszataszítóbbá váló ötleteinek végrehajtására veszi rá a közönséget. Ám Mario képes kiválni a tömegből, és szembefordulni a varázslóval. Az előadásnak – mint minden időtálló remekműnek – a jelenkor emberének szóló aktualitása nem kérdéses. Mondanivalója a mai társadalom problémáira is vonatkoztatható. A központban a manipulálhatóság kérdése áll: vajon, mindenki manipulált, és manipuláló egyszerre...? A manipuláció jelen van az életünk minden pillanatában: a párkapcsolatainkban, a baráti viszonyainkban; de ugyanúgy manipulál, vagy manipulálni próbál bennünket szinte minden: a politika, a vallás, a kereskedelem… Feltevődik a kérdés: hol vagyok én, benne vagyok-e ebben az ördöginek feltűnő körben? Van-e saját akaratom, énem, elég vagyok-e ahhoz, hogy megteremtsem önmagamat, hogy a magam ura legyek? Ura vagyok-e önmagamnak?

Az Ibsen Stúdiószínház szolgált otthonául Thomas Mann-Zalán Tibor Mario és a varázsló című Kovács Frigyes által rendezett egyfelvonásos darabnak. A történet a művészetről, a modern ember kultúrához való hozzáállásáról és a manipuláció hatalmáról ad nekünk életre szóló leckét, olykor humoros, máskor vérfagyasztóan drámai módon.