Mesterek és tanítványok – Bársony Mihály
A Mesterek és tanítványok koncertsorozat tavaszi előadásán az idén 110 éve született Bársony Mihály, dél-alföldi tekerős, klarinétos, citerás és hangszerkészítő muzsikáját, munkásságát ismerheti meg, idézheti fel a hallgatóság. Tanítványai segítségével láthatjuk és hallhatjuk, hogy hogyan él tovább generációkon keresztül Mihály bácsi dallamai és emlékezete.
A tekerőlant a 20. század közepén kikopott az alföldi parasztság használatából, mégis Bársony Mihály és még néhány tekerős szeretete, valamint a népzenekutatás érdeklődése életben tartotta ezt a hangszert. Az 1960-as években, népzenegyűjtők és néprajzkutatók, néha zenészek keresték föl Bársony Mihályt, nekik készített egy-egy hangszert. A táncházmozgalom elindulásakor, mint tekerős és tekerőkészítő hamar az érdeklődés középpontjába került. Számos fiatal revival muzsikus látogatta meg hangszerrendelés, illetve a tekerőmuzsika fortélyainak elsajátítása végett. Bársony Mihály jóvoltából a tekerőlant olyan helyekre is eljutott Magyarországon, ahol korábban legfeljebb csak hírből ismerték. Érdemeiért 1968-ban a Népművészet Mestere címmel tüntették ki.
Közreműködők:
Bársony Rózsa és a tiszaalpári hagyományőrzők
Sebő Ferenc
Bartha Ágoston
Havasréti Pál és tanítványai
Bokros Trió
Németh András
Az est moderátora: Szerényi Béla
A program hossza: ~ 90 perc (1 részben)