„Beaumarchais […] olyan szorosan hozzátartozik az ancien régime-hez, mint inas a gazdájához.”- Szerb Antal fogalmazta meg Pierre-Augustin Beaumarchais-ról, a francia forradalom előtti 18. század neves színműírójáról. Beaumarchais életének legnagyobb sikerét 1778-ban Figaro házassága című színművével érte el. Ennek népszerűségét később sem felülmúlni, sem megközelíteni nem tudta. Művészetével megújította a színjátszást. Élénken zajló cselekmény, szellemes párbeszédek, kíméletlen társadalomkritika jellemzi alkotásait. Wolfgang Amadeus Mozart a színmű bemutatója után nem sokkal, még 1785-ben elkezdte azonos című operája komponálását. A Figaro házassága bemutatója 1786. május 1-én a bécsi Burgtheater színpadán volt, hatalmas siker kíséretében. Már a bemutatón több számot meg kellett ismételnie az előadóknak, jóllehet, rossz nyelvek szerint Salieri szervezésében nagyszámú ellendrukker helyezkedett el a közönség soraiban a mű megbuktatásán igyekezve.

Operájában Mozart a politikai tartalommal és a társadalomkritikával szemben elsősorban az örök emberi dimenziót, az érzelmek ábrázolását hangsúlyozza, mi több, tökélyre fejleszti. A főszereplőket, az agyafúrt Figarót, a talpraesett Susannát, a kapuzárási pánikos Grófot, a lírai Grófnőt és az ábrándozó kamaszt, Cherubint egyaránt a szerelem ereje mozgatja. Egymáshoz való viszonyukat is mindvégig a bonyolult hálózatot képező, láthatatlan, de mégis (vagy talán éppen ezért?) eltéphetetlen szálak határozzák meg.

Ezen az estén az operát félig szcenírozott előadásban, azaz nem teljesen hangversenyszerűen, de nem is teljes rendezésben hallgathatjuk meg. A szerepeket az Operaház válogatott magánénekeseiből alakult társulat formálja meg.

Ozsvárt Viktória