Láng Dorottya (Judit)
Cser Krisztián (Kékszakállú)

Duda Éva Társulat
vezényel: Fischer Iván

„Hol a színpad? Kint-e vagy bent?” – kérdezi a regös A kékszakállú herceg vára prológjában. A dilemma Bartók mindhárom egyfelvonásosában – a most megszólaló művek mellett A fából faragott királyfiban is – megjelenik, hiszen amit látunk és hallunk, valójában mindig belső dráma. A férfi és nő lelkületét és kapcsolatát boncolgató zenei tanmesékből elsőként a szerző egyik legkedvesebb műve, A csodálatos mandarin testi-lelki kérdéseket feszegető cselekménye elevenedik meg a Duda Éva Társulat közreműködésével. A szünet után a férfilélek legmélyebb bugyraiba szállunk alá: a Kékszakállú bőrébe bújó, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Cser Krisztián és a Juditot megformáló, világszerte méltatott Láng Dorottya nyitja ki a zenetörténet hét leghíresebb ajtaját.
„Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak” – kezdi A csodálatos mandarin történetének leírását Bartók Béla. Lengyel Menyhért rémmeséjében az apacsok nem tudják ellátni a két szegény férfi után érkező tehetős kínai baját, aki szerelmével ostromolja a lányt. Fojtogatás, karddöfés és akasztás sem segít. Végül a lány megadja a mandarinnak, amire vágyik, mire az holtan esik össze. Bartók egyfelvonásosa 1926-os kölni ősbemutatóján botrányt kavart, a polgármester a nyílt színen ábrázolt orgazmus miatt betiltotta a további előadásokat. A témán túl progresszív a zene is. Bartók elszakad a klasszikus tonalitástól, és kifejezőeszközként alkalmazza a disszonanciát. Előtérbe helyezi az ütősöket, szokatlan szólamot ír a fúvósoknak, vad, ritmikus, pulzáló hangzással ábrázolja a történetet – legalábbis zeneileg. Ami a látványt illeti: a 2023-as nagy siker után a közönség ezúttal is a lendületes és merész koreográfiáiról ismert Duda Éva Társulat táncosainak értelmezésében tekintheti meg a pantomimot.
Ugyancsak repertoárdarab A kékszakállú herceg vára, amely Bartók első színpadi műve. A gyakran asszonyfaló szörnyetegként ábrázolt Kékszakállt 1440-ben ítélték halálra több feleség meggyilkolása miatt. Ezt az igaz történetet dolgozta fel többek közt az író Balázs Béla is, aki művével a „székely népballadák dramatikus fluidumát” kívánta „színpadra nagyítani”. Bartók figyelmét felkeltette a ballada filozófiai mélysége, a lélek rejtelmeinek e szép ábrázolása, így operát komponált belőle. A művet 1911-ben a Lipótvárosi Kaszinó játszhatatlannak ítélte, az operaházi bemutatóra egészen 1918-ig kellett várni. A Kékszakállúnak látszólag két szereplője van, ám Judit és a herceg mellett nem szabad megfeledkezni a három régi asszonyról, a darabot prózával bevezető regösről, valamint a zene által életre kelő, egy alkalommal fel is sóhajtó várról sem. A hét ajtó mint hét szimfonikus tétel követi egymást: a kínzókamra, a fegyveresház, a kincseskamra, a virágoskert, a fényes birodalom, a könnyek tava és a régi asszonyok terme jellegzetes disszonanciákkal, finoman kikevert hangszínekkel és bámulatos hangnemtervvel kap egyedi, mégis egységbe simuló karaktert.