január

17–18–19.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

17. péntek 

18. szombat 

19. vasárnap 

Felix Mendelssohn-Bartholdy: e-moll hegedűverseny, Op. 64

Gustav Mahler: 5. (cisz-moll) szimfónia

Renaud Capuçon (hegedű)

vezényel: Fischer Iván

Mendelssohn világhírű hegedűversenye és Mahler egyik legpozitívabb és talán legnépszerűbb szimfóniája hallható a Fesztiválzenekar első 2025-ös müpás programján. A versenymű szólistája, Renaud Capuçon 1737-es Guarneri-hegedűjén hozza el mély és árnyalt hangszíneit és azt a virtuozitást, amelyért a közönség és a kritikusok egyaránt szeretik. A technikás nyitótételből, éneklő áriából és a Szentivánéji álom hangulatát idéző fináléból álló művet „a szimfonikus világ hét csodájának egyike” követi – ahogy 1904-es kölni ősbemutatója után Mahler Ötödikjét nevezték. A Halál Velencében filmes feldolgozásában önálló életre kelt adagietto a BFZ legelső, 1983-as koncertjének ráadása volt – a magyar Mahler-társaságot is megalapító Fischer Iván azóta is különös figyelmet fordít a szerző műveinek bemutatására.

Tizenhárom évesen írt – és nem is rosszul sikerült! – hegedűversenye után Mendelssohn több mint másfél évtized múltán nyúlt csak újra a műfajhoz. A komponálást más munkák és betegségek lassították, így végül csak hat évvel később, 1845-ben fejeződött be. A szerzőnek, bár maga is kiválóan játszott a hangszeren, technikai kérdésekben mindvégig segítségére volt hegedűs barátja, Ferdinand David, aki a darab címzettje is lett. Az eredmény Mendelssohn utolsó nagyobb zenekari műve: egy egyszerűen építkező, de nagyon is újító hegedűverseny. Zenekari bevezető helyett a szólista kezd az első tétel elején, sőt virtuóz kadenciáját is előbb hozza, mint azt a tétel formája sugallná. Nem csak a hegedűs türelmetlen ebben a versenyben: a három tematikusan is rokonságot mutató tétel szünet nélkül, különböző átkötésekkel követi egymást. A Dalok szöveg nélkül világát idéző lassú tétel után életvidám, trombitafanfárral induló finálé zárja a művet.

Mahler 5. szimfóniájának hangneme némileg félrevezető, hiszen a sötét cisz-mollban induló mű az utolsó tételben fényes D-dúrral zárul. Nemcsak kivilágosodásról, de emelkedésről is szó van, úgy a szó szoros, mint átvitt értelmében, az öttételes darab ugyanis a halálból a fénybe vezető utat járja be. A korábbi szimfóniákkal ellentétben ehhez sem énekszólamokat, sem programot nem használt a szerző. A tisztán hangszeres alkotás 1902-ben, Mahler egyik legtermékenyebb időszakában született, akkortájt, amikor a komponista feleségül vette Alma Schindlert. Bár címek nincsenek, a partitúra utasításai nagyon kifejezőek. A nulladik tételnek is értelmezhető, Beethoven Ötödikjére is utaló gyászindulót „kimért léptekkel” és „szigorúan” kell előadni, majd „viharos izgalommal” érkezik az első egységet záró második tétel, amely, hiába csillan meg benne a D-dúr fénye, mély fájdalommal zárul. Az „erőteljes” középső tétel a ländlerből csinál hol kedélyes táncot, hol kísérteties víziót. A harmadik egységet egy Almának írt szerelmi vallomás, a „nagyon lassan” és „bensőségesen” megszólaló, vonósokra és hárfára hangszerelt világhírű adagietto nyitja, majd megszakítás nélkül robban be a „játékos” és „élénk” rondófinálé.