Nemsenkilény - az Orlai Produkciós Iroda vendégjátéka

Az előadás létrehozói: Börcsök Enikő, Gyulay Eszter, Gibárti Tibor, Rostás Zoltán, Tóth József

"Az autizmus az autos (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy mindenki autista. Mivelhogy ez lehetetlen, nem értem a dolgot."

"Csak olyankor tudok megölelni és megsimogatni valakit, amikor kedvem van hozzá, és nem akkor, amikor szeretné. Jelenleg az egyetlen olyan ember, akit meg szoktam ölelni, a pszichiáterem. Ő azt mondja, hogy nagyon szerencsés ember, de én nem értem, hogy a szerencsének mi köze az öleléshez."

"A fejemben úgy gyűlnek a kérdések, mint a veknik a gyárban, ahol a nagybácsim dolgozik. A gyár egy pékség, és a bácsim a szeletelőgépet kezeli. És időnként a szeletelő nem dolgozik elég gyorsan, de a kenyér egyre jön, és torlódás keletkezik. Néha úgy gondolom el az agyamat, mint egy gépet, de nem mindig úgy, mint egy kenyérszeletelő gépet. Így könnyebb megmagyarázni az embereknek, mi történik bennem."

Az Orlai Produkciós Iroda legújabb vállalkozásának főszereplője Börcsök Enikő, aki Seth F. Henriett (Autizmussal önmagamba zárva), Mark Haddon (A kutya különös esete az éjszakában), Donna Williams (Léttelenül) és Birger Sellin (A lélek börtöne) szövegein keresztül beszél valami nagyon fontos, "titokzatos" dologról, az autizmusról.

Velünk élnek - ellenállhatatlan egyszerűséggel és a világgal szembeni végtelen érzékenységgel. Minden helyzetben érzik, mit kellene tenniük, de lényük őszintesége mégis ellenáll ennek, és másképp cselekszenek. Tele a szívük szeretettel, és minden mondatuk egy hatalmas felkiáltójel. Ha beszélnek, nevetnünk kell. Ha hallgatnak, elviselhetetlen. Ők a nemsenkilények.
Börcsök Enikő monológja az ő világukba kalauzol el bennünket, nemmindegyembereket.
A Nemsenkilény című monodráma az autizmussal együtt élő emberek személyes írásait, naplóit felhasználva igyekszik bemutatni kiszolgáltatott embertársaink mindennapjait, egy velünk együtt élő, és mégis oly távolinak tűnő világ fájdalmait és örömeit, sikereit és kudarcait. Egy csenddel és kétségbeesésekkel teli lélek félelmei, kérdései, vágyai és gondolatai a legegyszerűbb színészi (emberi) eszközökkel megfogalmazva.
Nem hagyományos értelemben vett színház ez, sokkal inkább egy kéznyújtás, a „furcsa”, „más, mint a többiek-típusú” emberek segélykiáltása. A normál-emberek, szakemberek, pszichiáterek, pszichológusok és nem utolsó sorban az autizmussal élő gyermekek és felnőttek szüleinek szóló segítségnyújtás.
Mert: „Nem a másság fogalma a fontos, hanem az elfogadásé!”