A dráma mellékszereplőket kiiktató, először 1995-ban bemutatott változatának létrehozásában Vincze János rendezőt nem anyagi megfontolások, hanem nagyon is lényeges művészi szempontok és igazságok vezérelték. Már az ősbemutató idején is óvatosan megfogalmazódott, majd főleg a külföldi előadások esetében egyre határozottabbá vált az a vélemény, hogy az Őrnagy és Tóték zárt világában játszódó groteszk dráma erejét csökkentik a második rész Tomaji plébánosnál és Cipriáni professzornál játszódó, az egésztől eltérő stílusú, hangulatú, komikumú jelenetei. A két rész egymáshoz való viszonyát is felborítják ezek a jelenetek, illetve megállítják a cselekmény kibontakozását. Vincze János szövegváltozatából kimarad minden olyan jelenet, amely nem tartozik szorosan a fő cselekményhez, a Tót család tagjain és az Őrnagyon kívül csak a Postás szerepel az új változatban. A szereplők számának csökkentése sűrítettebbé és egyértelműbbé teszi a drámai viszonyokat, a mellékszerepnek tekinthető Postás figurája pedig – az átadott szövegek segítségével – a többiekkel azonos fontosságúvá válik.

A kamaraváltozat – a hűtlen hűség jegyében – természetesen a Tóték-Őrnagy viszony tragikusan groteszk alakulását ábrázolja, de amikor az erőszak egyre jobban terjed körülöttünk és bennünk, akkor fordított rend uralkodik a világban: a bolondnak mondott Postás az egyetlen reálisan érző és gondolkodó lény, aki egyéni tragédiaként éli át a Tótékkal történteket. Tóték és az Őrnagy viszont egyszerre és kölcsönösen előidézői és áldozatai annak az abszurd helyzetnek, amelybe a történelem (?) kényszerítette őket, s amelyben szellemi vakságban, az összefüggéseket fel nem ismerve haladnak az értelmetlen tragédia felé.

A Tóték ötszereplős változatáért Vincze János az 1996-os Országos Színházi Találkozón megkapta a Legjobb dramaturg díját. S hogy miért lehet aktuális Örkény drámája újra meg újra? „Én amióta írok, a kezdettől mostanáig, voltaképpen mindig ugyanarról írtam. A mi korunkról és benne mirólunk, a mi népünk jelenéről. Ebbe születtem, ebben éltem, ezt tartom fontosnak. Voltaképpen úgy is mondhatnám, hogy arról írok, hogy milyenek vagyunk mi, magyarok.”