Vivaldi ez a klasszikus zenei szupersztár fényes csillagként ragyogott a korabeli európa egén, bár közelebbről megnézve üstököst láttunk volna egyik jövedelmező megbízástól a másikig száguldani, mindenkit inspirálva aki csak hallotta. Egocentrikus volt, hencegő, élvezte a sikert, a pénzt, ahol lehetett kibújt a köznapi szabályok alól, ám ne legyünk ezért haragosak rá! Isten beszélt belőle, de mégiscsak ember volt. 
Bach viszont ritkán mozdult ki otthonról, szeretett a saját közegében dolgozni, mégis beolvasztott a stílusába minden értékes zenei gondolatot, amivel találkozott. Nehéz elképzelni két jobban különböző életutat és életvitelt. A koncerten szellem találkozik az érzékiséggel. Bach mindig intellektuális kihívásként tekintett a zenére, Vivaldit viszont elsősorban az érdekelte, hogy a zenéje elbűvölő legyen. Szigorú szerkesztettség és Isten szolgálata az egyik, hangzatos dallamívek, amelyek élénk érzelmeket közvetítettek a másik oldalon. Ezt játszom el a “Télben” decemberi koncertjeimen.