Néha észre sem vesszük, hogy a számunkra fontos személyek mellett megváltozik a viselkedésünk. Fontos, hogy a másik irányába mutassunk kedvességet, ahogyan együttérzést és megértést, de mindezeket alkalmazzuk önmagunkkal kapcsolatosan is?

Van egyáltalán törekvés bennünk az egyensúlyra? Megmutatjuk a másiknak a fájdalmainkat is?

Munkám során számtalanszor tapasztalom, hogy egyeseknél a megfelelések és a jó szándékúság túlzó mértéket ölt. Miközben nem tudatosan ezt teszik, önmagukat "kidobják" és leértékelik. Sajnos a környezetünk - előbb vagy utóbb - ezt fogja megerősíteni bennük, így az önbizalmuk tovább fog csökkenni. De hogyan léphetnénk ezen túl? Fontos ez a kérdés, hiszen, ha mindig színházat "játszunk", akkor nemcsak megterhelődünk és áldozattá válunk, hanem valahol el fogunk kezdeni "szerepelni".  Gondolok itt pl. egy külső kapcsolatra, az alkoholra, a túlzott munkára vagy a depresszióra. Megoldás?  Erre keressük a válaszokat.