"Valami igazuk biztosan van. Elvégre tényleg érdekelt, milyen egy sztálinista tudatú mai munkáskáder, milyen egy hazatérő fáradt emigráns ("Kvartett"), hogyan néznek szembe a halállal a XX. századot végigélt bölcs vének, a keresztény középosztály legjobbjai Budapesten ("Honderű"), és hogyan lehet megélni, hogy valaki ma úgynevezett zsidóként úgynevezett kárpótlásra jogosult Magyarországon ( "Szappanopera"). Az ő bőrükbe bújva olyasmire is ráébredhettem, amire korábban nem gondoltam.
Ezek a lehetetlenségek benne vannak a levegőben, vagyis van esélyem arra, gondoltam, hogy számomra idegen alkatokat színészként megéljem. Szeretek játszani. Nem annyira komor hely a színház, mint általában el akarják hitetni velünk.
Egy drámaírót nem az érdekel, milyen az a társadalom, amelyben éppen benne él. Ez a szociológusok vagy a politikusok műfaja. Az érdekli miféle mélyebb emberi tudás hozható ki a számára adott világból. Történelmi témájú darabokban is csak azt írja, amit a saját közegéből megtanulhat. Ilyen szempontból nincs különbség mai tárgyú és történelmi témájú mű között.
Ahogy korosodom, egyre jobban becsülöm a görögöket, akik még tiszta fejjel gondolkoztak az emberről. A szappanoperában egy mai Antigonét akartam megírni. Igyekeztem a szereplőim lelkében elsüllyedni nyakig, sőt a fejem búbjáig. Ebben az sem zavart, hogy netalán érzékenységet sértek. A dráma műfaját nem a gyönge lelkeknek találták fel a görögök."

Spiró György