Szent Johanna - Szatirikus tragédia

„A „Szent Johanna” nem sorolható be egykönnyen a hagyományos műfaji kategóriákba. Főhőse kétségtelenül az új kor egyik legtisztább tragikus hőse, története a „koránjött új” tragédiájának típusa. Bernard Shaw Johanna alakjában a forradalmárt ábrázolja, aki vét a korabeli meggyőződés, erkölcs és jogi rend ellen.

Témája valóban sajátos ellentmondást rejt magában, azt, hogy a tragikus hős, szinte teljesen magában áll, környezete nem képes felemelkedni a tragikai hangvételhez szükséges magaslatra. Shaw azt mondja, hogy az istenek nevetnek itt a gyilkosokon és ezt a nevetést is tolmácsolni kell. Ezért ábrázolja szatirikus módszerrel alakjainak nagy részét. Így áll elő az a helyzet, hogy Shaw drámájában a metszően ironikus nevetés a legmagasabb fokú tragikai pátosz lenyűgöző hatásával váltakozik. Tragédia hát a „Szent Johanna”, vagy melodráma, aminek a korabeli kritika minősítette? Ha figyelmesebben megnézzük a szatirikus ábrázolás funkcióját Shaw drámájában azt kell látnunk, hogy igen is tragédia. E tragédia azonban sajátos módon, a szatirikus ábrázolási elemeken keresztül valósul meg.”
Mészáros István hajdani kritikájából

G. B. Shaw műve a Szent Johanna a hit erejéről szól. A független, a belülről, a felismert igazság erejéből táplálkozó hit tragikus diadaláról.
Széttekintünk a világban, szűkebb, tágabb környezetünkben, és letaglóz a hit hiánya. A hit nélküli lét, a nihilizmus apoteózisát éljük.
Shaw műve, világítótorony fényeként hasít a sötétségbe. Ezért jelent ma hatalmas és rendkívüli kihívást színésznek, rendezőnek, nézőnek, mint érintett közeg tagjainak e világítótorony közös megépítése az egri színpadon.

Blaskó Balázs
rendező