A Mátraszentannán idilli nyugalomban élő Tót családhoz egy szép nap beállít a fronton harcoló fiuk parancsnoka, hogy náluk töltse két hetes szabadságát. Ettől kezdve mindenestül felfordul a család élete, nem lesz szabad többé reggel reggelizniük, délben ebédelniük, este vacsorázniuk és éjszaka aludniuk, nem lesz szabad többé ásítaniuk, sem nagyokat nyögve nyújtózkodniuk, de még gondolkodniuk sem. Éjt nappallá téve dobozolnak, hogy így járjanak az őrnagy kedvében, akinek idegzetét már súlyosan megrongálta a fronton töltött kilenc hónap. Tóték abban reménykednek, hogy a fiuk az őrnagy jóindulatának köszönhetően megmenekülhet a szenvedéstől, és a falu postásának jóvoltából még csak nem is sejthetik, hogy áldozatuk teljesen hiábavaló.

"A Tótékat körülbelül húsz országban és Isten tudja hány városban játszották. Én ezeknek csak kis részét láttam. Lényegében kétféle értelmezés lehetséges. Az egyik megoldás, hogy milyen volt Magyarország elnyomott korszakában, a sok közül valamelyikben, és hogyan reagáltunk az elnyomottság vagy kiszolgáltatottság szituációjára? Tehát kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az elnyomás és a kiszolgáltatottság drámájaként értelmezték, ami már nem magyar specialitás, hiszen az egész világon mindenütt megélték. Tehát a darabot nem mint történelmi, nemzeti produktumot, hanem mint katarzist kiváltó drámai alkotást nézték.

Én is úgy gondolom, hogy nem csak a hivatali főnöknek, vagy a művezetőknek akadnak alárendeltjei, hiszen hatalmi struktúra a család is, az óvoda meg az iskola is. Sőt még a legelesettebb, legkifosztottabb ember is fogja egy csücskét az uralkodásnak, ha egyebe nem maradt, legalább egy öleb vagy kanárimadár a kiszolgáltatottja. Kölcsönös függőségben élünk, egy személyben zsarnokok és áldozatok. Hogy a Tótékra visszatérjek, hitem szerint az őrnagy és a Tűzoltóparancsnok valójában egy személy. Ahhoz persze, hogy ebből drámai mű lehessen, össze kellett szikráztatni a benne rejlő pólusokat.