Panel jut eszünkbe a darabról – III. Richárd – a diktátor. Élethalál ura. Despota. Abszolút önkényúr. Zsarnok. És soha nem az: mért lehet zsarnok, önkényúr, despota, élethalál ura, diktátor? Hogy válhat azzá? Ő ilyen meg ilyen, azért. Feltámad benne a vágy, fel akar kerülni a csúcsra. De az nagyon kevés lenne, hogy ő így dönt, és ezt akarja. Kellenek hozzá a többiek, akik ezt elősegítik. Nagyon aládolgoznak. Nem akkora formátumú emberek, mint Richárd, nem akkora ambícióval, de a maguk területén megtesznek mindent. Ők aládolgoznak, ő meg majd képviseli az érdekeiket. Valamit kapnak cserébe, ezt remélik. Mindegy, hogy anyagi előny, vagy hatalmi pozíció. Azért lehet őket felhasználni mindenfélére, mert nagyon is bennük van a maguk területén, hogy ugyanolyan gazemberségeket kövessenek el, és még nincsenek is ennek feltétlenül tudatában. Csak az világítja meg az eszüket, amikor elvesztik az eszüket, meg az életüket. Nem úgy, mint Richárd, aki egy percig nem gondolja, hogy amit csinál, az rendben van Isten és ember törvénye szerint. A Richárddal szemben felsorakozók úgy vélik, joguk van erkölcsileg felháborodni, de amikor ők voltak kivételezett helyzetben, akkor ugyanúgy eltaposták, megölték, megölették a másikat. Indokuk: csak úgy tudják megvédeni az érdekeiket, ha elteszik láb alól a másikat, mert annak az az érdeke, hogy őt tegye el láb alól. Nagyon kézenfekvő, mindennapos érvrendszer. Látjuk a csupasz érdekeket. Attól válik közüggyé, hogy mégiscsak nagyobb a felelősség, hogy nem egy lakásról van szó, hanem egy országról, ahol emberek élnek. Akik félnek, és akiket a félelem mozgat. Sunyítanak. Sunnyognak. Tele rossz tapasztalattal, ami szintén indok a nem cselekvésre. Mi ezzel tudunk azonosulni. Azt gondoljuk, hogy velünk nem történhet meg. Ne gondoljuk! Emberi viselkedésformákat látunk, amiből magunk számára is levonhatunk valami tanulságot, még ha nem követjük is, helytelen módon.

A III. Richárd története a Rózsák Háborújának utolsó állomása. A York-ház győzelmével békekorszak ígérkezik. IV. Edward király kisebbik öccse, Richárd unatkozik. A háborúban kitűnt bátorságával, vakmerőségével, de békében torz külsejével – születési rendellenesség – nem lát megfelelő terepet képességeinek. Úgy dönt, újra harcba száll, ha nem is nyíltan, ezúttal a saját családjával. Célja a trón megszerzése. Aki útjában áll, azt eltakaríttatja. Elég jól ismeri az embereket, az emberi természetet, kedvére játszik velük. De amikor megszerzi a hatalmat, elveszti játékosságát. Félteni kezdi a hatalmát. Az ezután elrendelt gyilkosságok mindenkinek megakadnak a torkán. Neki is. Egyetlen igazi ellenfele van – a saját lelkiismerete. Az gyengíti meg. Azért tudja legyőzni az új trónigénylő. bármennyire csábít is az analógia, hogy Richárdot a közelmúlt vagy akár a jelen diktátoraival azonosítsuk, mégiscsak van egy döntő különbség: hogy ő tudatában van az erkölcsi világrendnek. Tudatosan választja a rosszat. Nem gondolja, és nem hazudja jónak.