Füst Milán 1914-ben írta megrendítő drámáját, a Boldogtalanokat, amit kilenc évig nem mutatott be egyetlen magyar színház sem. Talán azért, mert Füst kíméletlen, naturalista pontossággal festi le az emberi lélek alantas vonásait. Keserű, kemény és kegyetlen drámát ír az emberek kiszolgáltatottságáról, gyengeségéről és bűnös szenvedélyéről. A korabeli színház pedig csak óvatosan és illedelmesen engedte megmutatni az emberi viszonyokat. Füst Milán egy olyan korban írta drámáját – ahol egy nyíltan vállalt szerelmi háromszögben él együtt két nő és egy férfi, ahol a húsnak, a testnek olyan kiemelten fontos szerepe van, ahol a zsigerek diktálnak és nem a józan ész – melyben a színpadi játékot illetően például az alábbi előírások voltak érvényben:
„Az előírt ölelkezéseknél a nőt illemsértően érinteni nem szabad. Csókolni csak az arcát, homlokot vagy kezet szabad, a nő ajkát a közönség előtt megcsókolni szigorúan tiltatik, még férj és nő, vagy testvérek közt is 5 forint büntetés terhe alatt. Ha esetleg e miatt botrány keletkeznék, az illető 20-50%-ig bűnhődik.
Ki a közönség szeme láttára az illem ellen vét, köpdös, harácsol, hangosan fújja az orrát, illetlen testmozdulatokat tesz, illetlenül öltözik, előírás nélkül csókolódzik, minden egyes esetért 1 forintot fizet, ha botrányt okoz, 20%-ra ítélhető."
Nem tudjuk pontosan, hogy ez a prüdéria tartotta-e vissza a színházigazgatókat vagy valami más, de amikor kilenc évvel később mégis bemutatták a darabot, Füst Milán meghatott hangú levelet írt a Nyugatban:
„S kilenc év után most mégis előadtátok – forró, fájó köszönetem érte. Az első próbán újból felolvastam tehát a régi munkát, s bár ismét meghatott – valami sokáig visszatartott tőle, hogy újból odaadjam magam annak, amiben olyannyira csalódtam. Épp ezért nem szívesen jártam el a próbákra sem. Csak nehezen indult, mozdult meg bennem valami… talán a régi forróság. Hideg akartam volna maradni. De nem lehetett."