Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Koncert, zene
1072 program
Szerelem, dal, gitár. Zenés felüdülés három hangra.
A Müpa gyerekközönségének nem kell bemutatni a nagysikerű Csintekerintő és a Titoktok műsorokat, no meg azok örök gazdasszonyát, Bognár Szilviát. A sok nevetéssel és még több zenével fűszerezett kalandtúrán összeszokott, négyfős zenekara kíséri.
„Virágok közé rejtett ágyúk.” – mondja Schumann Chopin zenéjéről. A Zeneszerzőportrék sorozatban tehetséges fiatal művészek és a házigazda, Eckhardt Gábor mutatják be most Chopin pályája végső szakaszát.
2026.január 31., szombat, 19.00
Gödöllői Királyi Kastély
Lovarda
A koncerten a kortárs csellórepertoár jelentős művei hangzanak el.
Az este folyamán 60-as,70-es,80-as,és 90-es évek legemlékezetesebb dallamai szólalnak meg, amelyek újra felidézik az élet legszebb pillanatait.
„Az ember csak hangszer, amelyen a világegyetem játszik. A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Mindent magába kell foglalnia!” – mondta Mahler, s e természetközeliség 3. szimfóniájában figyelhető meg leginkább.
Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott
Harisnyás Pippi a világ legerősebb kislánya, pedig még csak kilenc éves. Vörös hajú, copfos és szeplős. Egy egész koffernyi aranya van. Annyi fagyit vehet magának, amennyit csak akar. Nem jár iskolába, mert az iskolában jólneveltséget tanítanak, ő pedig kalóz akar lenni, nem jólnevelt.
Gustav Mahler
3. (d-moll) szimfónia
A koncert az Iván mesél sorozat része.
Sokak kedvence, a legendás és ikonikus színésznő, Udvaros Dorottya, sok-sok meghatározó és véleményformáló film főszereplője, számtalan szakmai díj birtokosa a Majdnem valaki c. albumára épülő zenés utazással áll színpadra, melyben a csodás és néha szórakoztató emberi történetek Bereményi szemüvegén keresztül mutatják meg, milyen is ez a kor, amiben létezünk, szeretünk, élünk, vagy csak túlélünk.
A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.
Ősbemutató
Közreműködik:
Alex Hitchcock - szaxofon
Oláh Krisztián - zongora
Michelangelo Scandroglio - nagybőgő
Ferenc Dániel Szabó - dob
A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amelyben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.
Metamorfózisok
Alex Klein
Válogatás Szabó Dániel kompozícióiból, az Amerikában megjelent Intersections című albumról és az azóta készült új darabokból
Two Countries, Four Composers |Pieces by Bartók, Takács, Schulze and Keresztury-Albert
Budapest Music CenterA koncerten a hagyomány és a jelen összhangjában szólalnak meg Bartók Béla, Takács Jenő, Werner Schulze és Keresztury-Albert Zsolt zongora- és kamaraművei a nagy múltú Liszt Ferenc Kamarazenekar és kiváló szólisták előadásában.
Közreműködik:
Michael Prowaznik - dob
Daniele Camarda - basszus
Isabella Forciniti - elektronika
Franz Hautzinger - trombita
Az ütősök izgalmas világa a törzsi dobolástól a rock and rollig és tovább! Milliónyi hangszer, hiszen szinte bármiből lehet ütőhangszer - becsatlakozni ér!
Matinékoncert: Seon Yong Hwang zongorakoncertje - A Koreai Liszt Verseny győztese
Liszt Ferenc Emlékmúzeum és KutatóközpontA Zenetörténet nagy klasszikusai; válogatás MOZART, BEETHOVEN, BIZET, ELGAR, FAURÉ, GRIEG, LISZT STRAUSS, CSAJKOVSZKIJ legismertebb műveiből- vonószenekari átiratban, Finta Zoltán narrációjával.
Ajánlott korosztály: 3-14 éves korig
Az épületekhez hasonlóan a zeneművek is apró alkotóelemekből állnak – hangokból, hangszínekből, szabályokból és azok játékos megszegéséből. A Hangvár sorozat az építőkövekre fókuszál, amelyekből ezúttal népzenei formákat rakunk össze.
HALLGASSON FÜLEIRE! - Fülei Balázs zongoraművész komolyzenei hangverseny- és beavatósorozata
METTRIN Rendezvény- és Művészeti KözpontA zenét a fülünkön keresztül észleljük, fogadjuk be, értjük meg. A zene azonban összekapcsolhatja, inger alatt tarthatja több érzékszervünket is. Fülei Balázs Liszt–díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője nem csak kiváló hangszeres előadó, de szavaival képes közelebb hozni az embereket a muzsikához. A „Hallgasson Füleire!” sorozat közös zenei utazásra hívja hallgatóit, ahol az öt érzékszerv által élhetünk át ismert és kevésbé ismert zongoraműveket.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
