Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Színház
1995 program
Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember, és van, hogy a legközelebbi ember egy szakítás vagy egy haláleset miatt eltűnik az ember életéből. Ez az a magány, amikor nincs legközelebbi ember – és ilyenkor keresni kezdjük azt.
Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór- kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink élednek újra a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
ArtMenők & HODWORKS / Kupihár Rebeka / Fekete Ádám - Gyárfás Attila - Jávorka Ádám - Kiss Rajmund
A testérzetektől és az inkluzív, puha figyelemtől az önképviseleti dühig
Mesebalett két felvonásban
Nicolas Billon kanadai drámaíró lélektani krimijét a világ számos országában műsorra tűztek. Magyarországon a Pinceszínházban látható először.
A Sárközi Gyula Társulat és a Madách Művészeti Iskola bemutatja:
25 év 25 dal - jubileumi gála sztárvendégekkel
A karácsony legvarázslatosabb meséje az ukrán balett-társulat előadásában.
Dumaszínház est
A gyerekek aktív részvételével és segítségével Angyalka megjavítja a csibészkedő, rosszcsont Krampuszt, aki mindent elkövet, hogy megzavarja Nagypapa, Nagymama és Unoka békés karácsonyi készülődését. Egy kis átneveléssel végül Krampusz rájön arra, hogy nem is olyan rossz jónak lenni, de azért egy kis elevenség sosem árt.
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.
Füstös, pesti kiskocsma, a sarokban öreg pianínó, mellette egy legendás előadó. Az est főszereplője a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzője, Seress Rezső. Dalainak és a korszak anekdotáinak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának.
Oszip Mandelstam költészete. (Felbukkan persze néhány más költő is, leginkább Tarkovszkij és Jeszenyin.)
Hőseink mindent megtesznek, hogy megtalálják a receptet ebben a szellemes, frivol, sikamlós és pikáns komédiában.
És még az is kiderül, hogy mi is az a francia rúdugrás...
A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász: Dr. Virágvári Imola.
Szegedi Kortárs Balett
Diótörő
Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.
Cyrano, a kötekedő, nagyszájú, sziporkázóan szellemes párbajhős és költő, az érzelmes szívű, önfeláldozó, csúnyaságában is büszke lovag. Cyrano beleszeret a csodálatos gyönyörű hölgybe, Roxane-ba, ám őt természetesen a szép, fiatal és vidéki Christian érdekli, de a lány elvárása, hogy a fiú ragyogó szerelmes verseket írjon hozzá, Christian ezzel a képességgel nem rendelkezik – de Cyrano igen.
Soma a nevem, szürke kisegér vagyok. Megláttam egy fehér egérlányt. Na, ebből lett csak a bonyodalom! Majd meglátjátok! Néha csodára van szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. A csodát pedig bátorsággal és küzdelemmel lehet kiérdemelni…
Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett- és kabaréest.
"Hurrá, hurrá!" - Operett, pezsgő, szerelem, magyar virtus – Újévi gálaműsor két részben
Csepeli MunkásotthonÚj év – új dallamok, örök klasszikusok! A hagyomány és az ünnep elegáns találkozása: egy este, ahol csillogás, humor, romantika és virtus fonódik össze a színpadon. Egy este, ahol a kisoperettek bája is megjelenik és a könnyed dallamok varázsa és a színészek humoros jelenléte együtt teremt felejthetetlen hangulatot.
Az Orlai Produkció a Fügével közösen mutatja be az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában.
A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…
Tasnádi István legújabb darabjának ősbemutatójára készül a Vígszínház Házi Színpadán. Az előadást a szerző rendezi.
Egy zárt közösség valahol Európában, ahol a férfiak hozzák a törvényeket. Ők döntik el, mi helyes, mi nem. A nők dolga, hogy tiszteljék, szolgálják és feltétel nélkül elfogadják ezt a világot és azt az omnipotens Istent, akit a férfiak saját képmásukra fabrikáltak. Ez a közösség nem felejt, és nem bocsát meg. És nem fogadja be az idegeneket.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A darabban Magyarország legnagyobb slágerei csendülnek fel koncertszerű hangzásban, a zenei szakma kiválóságaiból álló zenekar élő zenei kíséretével.
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
Dr. Fejes András Sport-és RendezvénycsarnokMolnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
