„A minap, mondjuk így, ez olyan / jó kezdésnek, a minap / egy megsárgult, régi fénykép / került a kezembe, fénykép / a századelőről, gondolom, már ahogy / az él a mi megkésett fantáziánkban. /…. /és ez a fénykép / egy kerékpárt ábrázolt, egy / velocipédet; … a fénykép / egészen váratlanul … kifehéredik, szemkápráztatóan / kifényesedik, a fény átveszi / az irányítást … ,/ ez a fény az angyal bódító nyoma, melyet a fotólemezen hagyott,/ hogy szárazon nyelhet csak, aki látja” – így indul a költő szövegeiből összeállt utazás – addig, ameddig… És a szó, a hang, a csend, a tárgy, a test úgy épül előttünk feszes szerkezetté, hogy közben mégis oldják egymást, légiesítik egymás szigorát.