Koncert és Színház jegyek
Kezdőlap ⁄ Koncert és Színház jegyek
Általános
2011. június 30-július 3. között a külhoni és a Kárpát-medencei magyarság kezdeményezésére megrendezzük az I. Magyar Világtalálkozót, az összmagyarság valamennyi korosztályának részvételével a közélet, a tudomány, a kultúra, a művészet, a gazdaság, a civilszféra és a sport világának képviselői, a Kárpát-medencei és a távoli országokba szétszéledt magyarok tízezrei számára.
A helyszín a Balaton partjának egyik legszebb és legrégebbi települése: Balatonlelle városa. A programok tizenkét helyszínen zajlanak.
Rendezvényünk célja:
* nemzetközi és társadalmi összefogással, civil módon, s minden megkülönböztetéstől mentesen összehívni a magyarságot, közösségeit, szervezeteit szerte a nagyvilágból és a Kárpát-medencéből;
* határokon átívelő sokszínű és kölcsönös előnyökre építő kapcsolatteremtés és együttműködés - a generációk párbeszédeként, a különböző országokban, kultúrákban élő honfitársaink fesztiválkeretű találkozóján,– a magyar identitás és értékvilág bemutatásával.
A Világtalálkozó közönsége kora reggeltől késő éjszakába nyúlóan válogathat a programok között. A Vízparti Tér főbejárata egy székely kapu, amelyen belépve az ópusztaszeri hangulatot idézik meg az ott lévő jurta sátrak, bennük kiselőadások, a nemzeti park bemutatása, s egyéb érdekességek láthatóak. Előttük pedig szalmabálákon, lócákon ülő hagyományőrző együttesek, énekesek, zenészek, képzőművészek szórakoztatják a közönséget.
Majd innen az út a Találka Térre vezet, ahol a különböző országokban élő magyarok „tűzhelyei”, asztalai lesznek, itt délelőtt 10 órától este 8-ig lehet találkozni, beszélgetni, dedikálni, stb. a program szerint meghatározott személyekkel. Így például az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Brazíliából, Iránból, Peruból, az európai országokból, s közvetlen a határon túlról, Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről, a Délvidékről, az Őrvidékről is lesznek ott honfitársaink. E téren kap helyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség standja, amelyen a többi között az új Széchenyi Tervről és a nemzeti fejlesztési programokról informálódhatnak az érdeklődők. A téren még más intézmények is bemutatkoznak (pl. Debreceni Nyári Egyetem,a Magyar Kultúra Lovagjai, stb.)
A Magyar Világtalálkozó fontos részét képezik a különféle témakörű és tartalmú konferenciák, amelyekből összesen tizenkettőt hirdettek meg. A világtalálkozó tartalmi célkitűzését leginkább a Magyarsághíd- Hungarikumok a nagyvilágban című konferenciák és a Magyarságismereti Szabadegyetem képviselik.
Nagy érdeklődésre tart számot a nagyvilág tudományos eredményeit összegző több napos tanácskozás, az Egészségkonferencia, s a Képzőművészek találkozója. Sor kerül a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek érdekében karitatív nemzetközi konferenciára, s itt rendezik meg jubileumi gyűlésüket a gyermekvédelem szakemberei. Ugyancsak itt tartják soron következő zsinatukat a világ minden részéből érkező reformátusok, találkoznak az egykori ’56-os szabadságharcosok, a népi kollégisták, a nyári egyetem hallgatói, az üzletemberek
Lesz Magyar-Lengyel Barátság Nap, abból az alkalomból, hogy Magyarország ezen a napon adja át az Európai Unió elnöki tisztét Lengyelországnak. Valamennyi konferencia fölött kiváló szakemberek, közéleti személyiségek vállaltak védnöki tisztet, illetve neves előadók, felszólalók szerepelnek a programokban...
Ezen felül is még számos egyéb program várja az idelátogatókat: Magyarok Világszépe verseny , Magyar Falusi Lagzi műsor, Magyarország-Balaton válogatott öregfiúk mérkőzés, Magyarok Világkupája kispályás labdarugótorna, veterán autósok találkozója, Lovagi Torna Bajnokság, stb...
A Magyar Világtalálkozó szervezői kiemelt figyelmet fordítottak a gasztronómiai különlegességekre, a finom ételek, italok, sütemények reprezentatív megjelenítésére. A Világtalálkozó gasztronómiai koncepciójának egyik célja, hogy hagyományos értékeinket felelevenítse. Vendégeink Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Újvidék ízeibe kóstolhatnak bele. Az ételek között szerepel ökörsütés, grill ételek látványa, bográcsok, halételek, házi lepény, faszenes kürtös kalács, bográcsok, egytál ételek.
Mindezeket megtalálhatja a közönség a Kárpát-medence konyhái, a Magyar Ízek Utcája, a Hungarikum Falu és a Bor és Pálinka Falu elnevezésű faházas és sátras részlegeken, mind a Vízparti Téren, mind pedig a Főtéri Rendezvényparkban.
Ugyancsak bőséges bemutatkozási lehetőséget kapnak a kézművesek, mind a főtéri, mind a vízparti téren a Kézművesek Utcájában igen kedvezményes áron juthattak bemutatkozási lehetőséghez. lesznek: népviseleti ruhák, hímzett, varrott ruhák, csípkék, horgolások, saját készítésű ajándéktárgyak, bőrtárgyak, bútorok, táskák, ékszerek, fatárgyak,porcelánok., stb.
A parton délutántól késő éjszakáig a szórakozás, a gasztronómia, a sport és a fürdőzés örömeinek is hódolhatnak a jelenlévők. Több színpadon számos műfajjal találkozhatnak az idelátogatók, neves előadóművészek, táncosok, énekesek lépnek fel, este pedig híres előadók, zenekarok biztosítják a rendezvény fesztiválhangulatát. A szórakoztató művészeti és zenei élet jeles képviselői, előadói, együttesei is fellépnek a Magyar Világtalálkozón.
Ott lesz az előadásokat meglehetősen ritkán vállaló Demjén Ferenc már-már örökzöldnek számító dalaival, továbbá az Edda frontembere, a sokoldalú előadó Pataki Attila, a folk-rock zene talán legjobb formációja, a Kormorán együttes, s a régi hangszerek által különleges hangzást bemutató Szkíta Örökség Társulat Szakács Gáborral, az új Bojtorján együttesből pedig Pomázi Zoltán és barátai adnak koncertet.
Fellép a Világtalálkozón az amerikai hippi zenész legenda, a magyar származású Mouksa és a Psychedelic Cowboys együttes tagjai, a szintén amerikai magyar származású Megasztár győztes, Király Viktor, Svédországból a világ legjobb 10 pánsíp művésze között jegyzett Steve Taylor (Szabó István). Sokan várják, ugyancsak a Svédországból érkező erdélyi származású, nemzetközi népszerűségnek örvendő Tamás Gábort. New Yorkból Lendvay Gabriella operett énekest, az Ausztráliában alakult, s ott gyakorta fellépő Vigadó Duót. Ott lesz az ifjabb korosztály kedvence a Németországban, Ausztriában és idehaza egyaránt nagysikerű Ivan az Emperor Dance táncosaival, valamint Kefír, a V-Tech énekese, Szikora Robi pedig a „Gidákkal”, énekeseivel érkezik a Világtalálkozó nagyszínpadára. Komáromi Pisti és a Live Band ad fergetes koncertet, a helyi gyermekkórust bevonva a produkcióba…. Poór Péter Zsuzsival és Orsival énekel nosztalgiadalokat, Galambos Lajos, a mulatózene koronázatlan királya pedig a Dáridós csapattal lép színpadra, s bizonyára sokan várják a legutóbb az X-Faktor rokonszenves zsűritagjaként bemutatkozott, kiváló énekesnőt, Keresztes Ildikót.
Az operett műfaj képviselői közül Leblanc Győző, Tóth Éva a Csárdáskirálynő színházi előadásának rendezésében is jeleskednek, a gospel világát Dávid Viktória, a békebeli zenés műfajt pedig Tallós Rita és Kökényessy Ági eleveníti meg. A humor nagyágyúi közül Nagy Bandó András, Éles István előadásának tapsolhat a közönség, míg a táncszínpadon a 4 For Dance, a The Urban Dance és az Evia Dance táncegyütteseknek nézhetik meg műsoraikat a Világtalálkozó résztvevői.
Hasonlóan gazdag a folklórműsor is, amelynek a Főtéri Rendezvénypark ad otthont . A találkozó díszvendégei Erdélyből, Kalotaszegről érkeznek, szám szerint 22-en, s nem csak fellépnek a műsorokban, hanem a házigazdai szerepkörben is jeleskednek. Koncertet és térzenét ad a Pénzügyőr Zenekar, az Obsitos Együttes, a hetven tagú Váci Ifjúsági Fúvószenekar. Bemutatkoznak Somogy, Csongrád, Szabolcs-Szatmár, Jász-Nagykun-Szolnok megye népi, hagyományőrző együttese, énekesei, a Matyóföld tájegység kultúrája, fellép Kárpátaljáról a Kokas zenekar - és minden este egy fergetes táncházzal zárul a főtéren a nap.
Kiemelt figyelmet kapnak a gyermekprogramok a tehetséggondozástól a játékon át a jótékonysági gyűjtésig. A vállalkozó kedvű gyermekeknek meghirdették a Világtalálkozó Ki mit tud?- ját. A nemzetközi tehetségkutató versenyen a 3-14 éves korú gyermekek indulhatnak, s a legjobbak július 2-3-án Balatonlelle Főtéri Rendezvényparkjában, a nagyszínpadon mutatkozhatnak be a közönségnek.Ugyanezen a színpadon szombat-vasárnap délelőtt gazdag gyermekműsorok lesznek: többek között fellép a MASK Bábszínház, Dévai Nagy Kamilla és a Krónikás zenede, Nagy Bandó András, Várnagy Andrea, Farkas Zsolt előadóművészek, és a Kalocsai Gyermekcsoport.
A Világtalálkozóra utazóknak a MÁV-Start 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt, a Balatoni Hajózási Zrt. bizonyos járatokon 25 százalékos kedvezményt ad. Budapestről, a Déli Pályaudvar mellől reggelente charter-buszjáratok indulnak, Balatonlellére esti, késő esti visszaindulással, érkezéssel.
Különösen azért egyedülálló e rendezvény, mert jelentős értéket képvisel a magyar-magyar kapcsolatokban, s rendkívüli lehetőséget biztosít a világ minden részén történő megismertetésre, személyes kapcsolatok kialakítására, gazdasági együttműködésre. Különlegessége abban rejlik, hogy széles terjedelemben olyan köröket szólít meg, amelyek a világ kulturális, tudományos, civilszféra és üzleti területein jelentős befolyással bírnak.
Tovább
Budapest,
Általános
Részletes információ

Képek
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!